Gulácsi legszebb emlékei: U19-es Eb és az Anfielden játszani

Vágólapra másolva!
2009.08.27. 11:33
null
Gulácsi (jobbra) minden vágya, hogy a Liverpool nagycsapatában játszhasson az Anfielden (Fotó: Action Images - archív)
Címkék
Gulácsi Péter, a Liverpool tartalékcsapatának kapusa hosszú interjút adott a „vörösök" hivatalos honlapjának, melyben elárulta, csak a magyar utánpótlás-válogatottal az U19-es Európa-bajnokságon elért harmadik helyezés ér fel azzal, hogy az Anfielden nyerhette meg a tartalékbajnokságot csapatával. Gulácsi elmondta még, hogy karsérülése miatt jelenleg védőként játszik az edzéseken, és volt már csatár is egy felkészülési meccsen, de inkább marad kapus.

Bár két magyar csapattársát, Németh Krisztiánt és Simon Andrást is kölcsönadta a Liverpool, Gulácsi Péter továbbra is úgy érzi, hogy klubja egy nagy család számára. A magyar kapus legszebb emlékei közé tartozik, amikor a „vörösök" tartalékcsapatával megnyerte a tartalékbajnokságot az Anfielden, és ehhez az élményhez csak az U19-es Európa-bajnokságon elért harmadik helyezés mérhető.

„A Liverpoolban szerepelni fantasztikus dolog a szurkolók és a klub körüli atmoszféra miatt – mondta Gulácsi a klub honlapjának. – Az emberek imádják a csapatot és a játékosokat. A Liverpool olyan, mint egy nagy család. A legfőbb céljaim közé tartozik, hogy egyszer a felnőttekkel futballozhassak a saját közönségünk előtt."

„Az egyik legszebb emlékem a pályafutásom során, amikor a tartalékcsapattal megnyertük az Anfielden a tartalékbajnokságot az Aston Villa ellen – folyatta a kapus. – Nem volt sok ember a stadionban, hét-nyolcezren lehettek, de az Anfielden játszani fantasztikus érzés volt. A másik, hasonlóan nagyszerű élményem, hogy a harmadik helyen végeztünk a magyar válogatottal az U19-es Eb-n, és ezzel kijutottunk a vébére. Ezenkívül sosem felejtem el, amikor először szerepeltem a nagycsapatban a St. Gallen elleni felkészülési meccsen, valamint hogy a kispadon ülhettem a Ligakupában."

Gulácsi szerencsésnek tartja magát, hogy eddig elkerülték az igazán súlyos sérülések, és úgy véli, még sokat kell fejlődnie, de erre minden lehetősége megvan Pepe Reina mellett. A magyar kapus azt is elárulta, a legutóbbi tréningeken karsérülése miatt védőként lépett pályára, de inkább maradna az eredeti posztján.

„Jelenleg kisebb karsérüléssel bajlódóm, ezért az edzéseken középhátvédként játszottam. Mit mondjak, jobban is mehetett volna, nem vagyok jó védő. Tavaly egy hollandiai felkészülési meccsen csatárt szerepeltem, mert mindenki sérült volt. Egyáltalán nem jelentettem veszélyt az ellenfél kapujára. Ha még egyszer a mezőnyben kellene játszanom, jobb lenne, ha a szélre kerülnék, hogy ne nagyon zavarjam a játékot" – mondta tréfásan Gulácsi.

A BŐ MAGYAR KERET AZ U20-AS VB-RE
Kapusok: Gulácsi Péter (Liverpool), Megyeri Balázs (Ferencváros), Kunsági Roland (Budapest Honvéd), Kovácsik Ádám (Reggina)
Védők: Debreceni András (Bp. Honvéd), Korcsmár Zsolt (Újpest), Szekeres Adrián (MTK), Kádár Tamás (Newcastle United), Szabó János (Paks), Zámbó Bence (Győri ETO), Varga Péter (Manchester City), Présinger Ádám (Videoton)
Középpályások: Dudás Ádám (Győri ETO), Tóth Bence (Ferencváros), Nagy Olivér (Pécsi MFC), Takács Péter (DVTK), Búrány Zoltán (DVTK), Koman Vladimir (Bari), Simon Ádám (Szombathelyi Haladás), Nikházi Márk (MTK), Hidi Patrik (Bp. Honvéd), Varga Roland (Brescia), Heffler Norbert (Lombard Pápa), Kiss Máté (Győri ETO), Farkas Zoltán (Kaposvár)
Csatárok: Németh Krisztián (AEK Athén), Simon András (Córdoba), Gosztonyi András (MTK), Balajti Ádám (DVTK), Futács Márkó (Werder Bremen)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik