– Hatvan perc az Arsenal ellen a tartalékcsapatban. Egyfajta újjászületés?
– Inkább újabb lépcsőfok, az igazi azért az lesz, amikor ismét az első csapatban játszom tétmeccset – mondta a súlyos térdsérüléséből felépülő Gera Zoltán, aki csütörtökön az Arsenal elleni U21-es bajnokin egy órát futballozhatott. – Remélem, másfél hét múlva az Arsenal elleni Ligakupa-találkozón megadatik.
– Nagyon vártam már a visszatérést, nagyon jó volt a pályán lenni, jól is éreztem magam, de a legutóbbi visszatérésemnél nagyobb izgalom fogott el. Talán azért is, mert az akkori három-négy hetes tréningezéssel szemben ezúttal nyolc-kilenc hétnyi közös munka után játszottam ismét. Nem akartunk semmit elkapkodni, mert ilyenkor az a legfontosabb, hogy kellő önbizalommal tedd a dolgod a pályán annak biztos tudatában, hogy tökéletesen rendben van a lábad.
– Nem is uralkodott el önön a félsz?
– Egyáltalán nem. Élveztem a futballt.
– És élvezték a huszonegy év alatti társai is. Ők azt nyilatkozták, örültek, hogy önnel lehettek együtt a gyepen, micsoda megtiszteltetés volt nekik Gera Zoltánnal egy csapatban szerepelni.
– Kedves az elismerésük, persze jólesik, ha azt tapasztalom, hogy megbecsülnek, emellett azonban furcsa volt, hogy én mint túlkoros szerepeltem egy futballcsapatban. Hiába, elszállt az idő.
– Mintha csak tegnap mutatkozott volna be a Fradiban, nem?
– Tényleg olyan, mintha most lett volna. Eközben belegondolni, hogy már harmincnégy vagyok... No nem mintha amúgy foglalkoztatna a korom. Játszani akarok, ameddig csak bírom.
– Márpedig mielőbb folyamatosan játszania kellene, figyelembe véve a hollandok elleni közelgő világbajnoki selejtezőt.
– A beválogatásom nyilván attól is függ, lesznek-e meccsek a lábamban.
– Amennyire tudom, Egervári Sándor alig várja, hogy hívhassa.
– Örülnék, ha az én játékomon múlna a hollandiai győzelmünk, akkor repülnék haza, félek azonban, nem az dönt majd.
– Jó, nyilván jóval esélyesebb a Van Gaal-csapat, de az a faramuci helyzet állt elő, hogy ha nyerünk – bár a szót leírni is merész –, menthetetlenül másodikok vagyunk. Mondhatni, egy meccs az élet. De szabad-e remélni?
– Szabad, ámítani azonban senkit sem. Csank Jánossal egyetértve: illúzióink ne legyenek. Senkit sem szeretnék áltatni, mindenkinek tudnia kell, hol a helyünk. Az esélytelenek nyugalmával indulhatunk csatába, ami annyit tesz, felszabadultan futballozhatunk.
– Néha a lehetetlent is meg kell próbálni.
– Ebben nem is lesz hiba. Úgy azonban nem szabad nekimenni a mérkőzésnek, hogy le akarjuk rohanni a hollandokat. A jó védekezés az alap, muszáj megpróbálni kapott gól nélkül kihúzni a kilencven percet, esély pedig mutatkozik majd a gólszerzésre. Eredményesek csakis akkor lehetünk, ha mindenki az élete meccsét játssza. Száz vagy kétszáz százalék kell majd. Noha elég sokat kaptunk tőlük a legutóbbi találkozóinkon, sportember úgy nem fut ki a gyepre, hogy előre beletörődik a vereségbe.
MIT GONDOL GERA A BUKARESTI MECCSRŐL? HOGYAN VÉLEKEDIK A VISSZATÉRŐ JÁTÉKOSRÓL EGERVÁRI SÁNDOR? A VÁLASZOK ÉS A TELJES INTERJÚ A SZOMBATI NEMZETI SPORTBAN – MÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS!
