Genoa: három és fél éves szerződést kötött a klub Schäferrel

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2019.01.28. 15:50
A napokban az olasz élvonalban szereplő Genoa csapatához igazolt Schäfer András az MTK Budapesttől. A 19 éves futballista – az őt menedzselő Careers Management Group tájékoztatása szerint – három és fél éves szerződést írt alá.

A játékosnak 2020 nyaráig volt szerződése az MTK-val, olasz sajtóhírek szerint a Genoa egymillió eurót (318 millió forintot) fizetett a korosztályos válogatott középpályás játékjogáért.

Az olasz együttes szerdán adta el – sajtóhírek szerint 35 millió euróért – gólerős lengyel támadóját, a 23 éves Krzysztof Piateket az AC Milannak. A Genoa a 15. helyen áll a Serie A tabelláján, 20 mérkőzésen 20 pontot szerzett, a 21. forduló utolsó találkozóján hétfőn (ma) este az Empoli vendégeként lép pályára – s ahogy Schäfer korábban lapunknak adott interjújában elmondta, ezen a mérkőzésen biztosan nem lép pályára, mert csak kedden vesz részt első edzésén új csapatánál.

A szombathelyi születésű Schäfer 2014 nyarán került az MTK-hoz, az első csapatban 2017 tavaszán mutatkozott be. A 2017–2018-as idényben a másodosztályban bajnok együttesben már alapembernek számított, az őszi idényben az NB I hatodik helyén álló gárdának is stabil kezdőjátékosa volt, 14 bajnokin egyszer volt eredményes.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Cipruson folytatja Tamás Márk

Légiósok
5 órája

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
9 órája

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
11 órája

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
15 órája

Új klubja bejelentette a Kisvárdáról távozott védőt

Labdarúgó NB I
18 órája

Spanyolországban folytatja a Honvédtól távozó támadó – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 19:53

ZTE: megjött a brazil csatár, középpályás is érkezhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 12:08

DVSC: Franciaországból érkezett válogatott középpályás, csatár is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 11:37