HIRDETÉS
Nemzetisport.hu 2009.12.12 11:07 Frissítve: 2014.08.14 01:22

Futács még a 20. születésnapja előtt bemutatkozna

Csapata szerdai és csütörtöki gyakorlását betegség miatt ki kellett hagynia, pénteken azonban már ismét a Werder Bremen első keretével edzett Futács Márkó. A 19 esztendős támadó jól tudja, nem egyszerű feladat bekerülni a Bundesliga leghatékonyabb együttesébe, de reményei szerint még a 20. születésnapja előtt bemutatkozhat a bajnokságban.

Futács Márkónak (narancssárágában)szeretne az élvonalban küzdeni
Futács Márkó (narancssárágában) szeretne az élvonalban küzdeni(Fotó: Imago)

Február 3-án lesz egy éve, hogy napvilágot látott a hír: Futács Márkó, a Nancy futballistája a Werder Bremenben folytatja pályafutását.

 

A II. kerületi VSE-ben indult a pályafutása, hogy aztán a Ferencvárosból igazoljon Franciaországba, majd még nagyobbat néztek, amikor a nyáron a német Szuperkupáért zajló mérkőzésen Thomas Schaaf vezetőedző félórányi játéklehetőséget adott az immár brémaiként szereplő 19 éves magyar játékosnak a Wolfsburg ellen.

Mivel Futács Márkó több felkészülési találkozón is szóhoz jutott, sokan remélték, az őszi idényben a bajnokságban is bemutatkozhat – ám két fordulóval az évad zárása előtt úgy tűnik, az áttörésre leghamarabb február végén kerülhet sor.

„Hogy mennyire vagyok türelmetlen, amiért az első csapatban nem jutok játéklehetőséghez? – kérdezett vissza Futács Márkó. – Csapattársaim olykor biztos látják, hogy nem vagyok boldog, amikor a pénteki edzések után rendre azzal szembesülök, szombaton tíz órakor edzésre kell jelentkeznem, mert nem vagyok benne a Werder hétvégi keretében. De magam is tudom, semmi sem indokolja, hogy a szakmai stáb változtasson.”

„Nézze meg: az együttes az Európa-ligában öt fellépés után négy győzelemmel és egy döntetlennel máris kiharcolta a továbbjutást, a Bundesligában pedig úgy állunk a második helyen, hogy senki sem szerzett több találatot nálunk. Csak azért vagyok türelmetlen, mert amikor lehetőséghez jutottam a nyári felkészülés során, sikerült gólokat szereznem, ám őszintén mondom, már az is büszkeséggel tölt el, hogy mindennap remek labdarúgókkal készülhetek."

Futács Márkó a Werder Bremen harmadik vonalban szereplő tartalékgárdájában csak februárban mutatkozhat be, ugyanis akkor lesz egyéves a munkaszerződése. A legjobbak között is futballozhatna, csakhogy a támadósorban olyan riválisai vannak, mint Claudio Pizarro, Hugo Almeida, Markus Rosenberg vagy éppen Aaron Hunt.

„Várom a februárt, hiszen a második csapatban játszhatok majd, bár nem arra készülök, hogy huzamosabb ideig a tartalékok között szerepeljek – folytatta Futács Márkó. – A célom ugyanis nem lehet más, mint hogy az ottani játékomat látva Thomas Schaaf úgy döntsön, helyem van a Werder szűk keretében. Még a nyáron, a bajnok Wolfsburg elleni Szuperkupa-találkozó után volt érdeklődés irántam a Bundesliga kettőből, Brémában azonban ragaszkodtak a megtartásomhoz.”

„Ez jó érzés, ám az a megoldás nem elégítene ki, ha tavasszal is az első kerettel készülnék, játéklehetőség viszont csak a tarcsiban jutna nekem. Vannak céljaim – az egyik például az, hogy még a február huszonkettediki születésnapom előtt bemutatkozhassak a Bundesligában."

A bajnokságban második helyen álló Werder szombaton – egyelőre még Futács nélkül – a harmadik Schalkét fogadja.

A témáról bővebben is olvashat a Nemzeti Sport szombati számában!

2019.03.13 08:25:45

Légiósok BORBOLA BENCE

„Hirtelen olyan rosszullét fogott el, amilyet senkinek sem kívánok.”

2019.03.09 12:41:57

Légiósok PIETSCH TIBOR

Hidi Patrik a hét eleji színpompás bemutatás után ma már debütált is a bajnoki nyitányon.

2019.03.01 23:10:32

Légiósok nemzetisport.hu

2019.02.25 23:00:32

Légiósok nemzetisport.hu