Fürth: nagyon sajnálják Korcsmárt, segítenek neki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.24. 08:55
Mint arról beszámoltunk, a Greuther Fürth magyar válogatott védője, Korcsmár Zsolt súlyos térdsérülést szenvedett az Erzgebirge Aue elleni német második ligás bajnokin. A magyar labdarúgót meg kell műteni, keresztszalag-szakadása után előreláthatólag fél évig nem léphet pályára.

„Hatalmas balszerencsénk van ebben a szezonban a súlyos sérülésekkel, hiszen nem ez az első, ami a csapatot sújtja. Nagyon sajnáljuk Zsoltot, és természetesen a hiánya érzékenyen érinti a csapatot is, hiszen ebben az idényben már nem léphet pályára. Mindent megteszünk azért, hogy segítsük a felgyógyulását, mellette állunk ebben a nehéz időszakban” – nyilatkozta a Fürth honlapjának a csapat sportigazgatója, Martin Meichelbeck.Martin Meichelbeck.

Korcsmár Zsolt helyére Dárdai Pál, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a biztonsági tartalék Lang Ádámot (Győri ETO) hívta meg a keretbe.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A GÖRÖGÖK ELLEN

KAPUSOK
Bogdán Ádám
(Bolton Wanderers – Anglia), Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Fulham – Anglia)

VÉDŐK
Fiola Attila
(Puskás Akadémia FC), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország), Lang Ádám (Győri ETO FC), Leandro de Almeida (Omonia – Ciprus), Simon Krisztián (1860 München – Németország), Vanczák Vilmos (FC Sion – Svájc)

KÖZÉPPÁLYÁSOK
Elek Ákos
(Csangcsun Jataj – Kína), Gera Zoltán (Ferencváros), Hajnal Tamás (Ferencváros), Koman Vladimir (Diósgyőri VTK), Pintér Ádám (Levadiakosz – Görögország), Tőzsér Dániel (Watford – Anglia)

TÁMADÓK
Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva – Oroszország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Priskin Tamás (Győri ETO FC), Stieber Zoltán (Hamburger SV – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

BIZTONSÁGI TARTALÉKOK

Bartha László (Paksi FC), Böde Dániel (Ferencváros), Forró Gyula (Újpest FC), Gulácsi Péter (Red Bull Salzburg – Ausztria), Szélesi Zoltán (Puskás Akadémia FC), Varga József (Debreceni VSC-Teva)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Románia 4 3 1 6–1 +5 10
2. Észak-Írország 4 3 1 6–3 +3 9
3. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 4–3 +1 7
4. Finnország 4 1 1 2 4–5 –1 4
5. Feröer 4 1 3 2–6 –4 3
6. Görögország 4 1 3 1–5 –4 1
AZ F-CSOPORT MENETRENDJE

2014. szeptember 7.:
Magyarország–Észak-Írország 1–2
(Priskin 75., ill. McGinn 81., Vanczák 88. – öngól)
Feröer–Finnország 1–3 (Holst 41., ill. Riski 53., 78., R. Eremenko 82.)
Görögország–Románia 0–1 (Marica 10. – 11-esből)

Október 11.:
Románia–Magyarország 1–1
(Rusescu 45., ill. Dzsudzsák 82.)
Finnország–Görögország 1–1 (Hurme 55., ill. Karelisz 24.)
Észak-Írország–Feröer 2–0 (McAuley 6., K. Lafferty 21.)

Október 14.:

Feröer–Magyarország 0–1 (Szalai 21.)
Finnország–Románia 0–2 (Stancu 54., 83.)
Görögország–Észak-Írország 0–2 (Ward 9., K. Lafferty 51.)

November 14.:
Magyarország–Finnország 1–0
(Gera 84.)
Görögország–Feröer 0–1 (Edmundsson 61.)
Románia–Észak-Írország 2–0 (Papp 74., 79.)

2015. március 29.:
Magyarország–Görögország, 20.45

Észak-Írország–Finnország 18.00
Románia–Feröer 18.00

Június 13.:
Finnország–Magyarország, 18.00

Feröer–Görögország 20.45
Észak-Írország–Románia 20.45

Szeptember 4.:
Magyarország–Románia, 20.45

Görögország–Finnország 20.45
Feröer–Észak-Írország 20.45

Szeptember 7.:
Észak-Írország–Magyarország, 20.45

Finnország–Feröer 20.45
Románia–Görögország 20.45

Október 8.:
Magyarország–Feröer, 20.45

Észak-Írország–Görögország 20.45
Románia–Finnország 20.45

Október 11.:
Görögország–Magyarország, 18.00

Finnország–Észak-Írország 18.00
Feröer–Románia 18.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik