Folynak az egyeztetések, Gulácsi a nyáron válthat

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2015.03.06. 14:40
null
Gulácsi Pétert a nyáron eladhatja a Red Bull Salzburg (Fotó: archív)
A Nemzeti Sport Online Ausztriából származó értesülései szerint a Red Bull Salzburg magyar kapusa, Gulácsi Péter a nyáron jó eséllyel klubot válthat. Azt a játékost képviselő World in Motion menedzserirodánál sem cáfolták, hogy akad érdeklődés a futballista iránt, ugyanakkor hangsúlyozták, jó csapatban szerepelhet, folyamatosan fejlődhet, így nem cél, hogy minden áron váltson.

Osztrák forrásaink szerint a Red Bull Salzburg a jövőben egyre nagyobb szerepet szánna a saját akadémiájáról kikerülő fiataloknak, és ezzel párhuzamosan fokozatosan értékesítené a leginkább piacképes labdarúgóit.

Ebbe a sorba tartozik Gulácsi Péter is, aki második éve alapembernek számít a csapatban, nemzetközi szinten is szerzett már rutint, és mivel még két évig él a szerződése, a Red Bullnál abban bíznak, hogy jó feltételekkel értékesíteni tudják a kétszeres magyar válogatott kapust.

Úgy tudjuk, már a konkrét egyeztetések is megkezdődtek ez ügyben. A játékost képviselő World in Motion menedzserirodánál a Nemzeti Sport Online megkeresésére nem cáfolták az érdeklődések tényét, de konkrétumokról még nem tudtak beszámolni.

„Mivel Péternek jó szezonja van, így természetes, hogy érdeklődnek iránta más klubok. Az is természetes, hogy nyitott szemmel járunk, és minden lehetőséget mérlegelünk, ami szakmailag további előrelépést jelenthet számára. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, nem elsődleges cél, hogy klubot váltson, hiszen a Red Bull is jó csapat, amelynél fontos tapasztalatokat szerezhet, tovább fejlődhet” – nyilatkozta az NSO-nak az ügynökség magyarországi képviselője, Lucza Gábor.

A menedzser arról nem beszélt, hogy mely ország(ok)ból érdeklődnek a kapus iránt, de úgy tudjuk, hogy bár több ország is szóba jöhet, elsősorban két csapásirány mentén készítik elő a lehetséges nyári klubváltást. Az egyik lehetőség a német élvonalbeli bajnokság. Azon belül is a Red Bull németországi csapata, a Kalmár Zsoltot is foglalkoztató RB Leipzig jöhetne először szóba, de jelen állás szerint a lipcseiek nem jutnak fel az első osztályba (az osztályozós helyen álló Kaiserslauterntől nyolc ponttal maradnak el). Ugyanakkor más német klubnál is felfigyeltek már a 24 éves magyarra, tehát a németországi folytatásra van esély.

Ugyanúgy, ahogy az angliaira is. A World in Motion ugyanis londoni székhelyű iroda, megvannak a kapcsolatai a Premier League-ben, arról nem is beszélve, hogy a Liverpoolban is nevelkedő Gulácsit jól ismerik a szigetországban. Hogy mást ne mondjunk, a jelenlegi élvonalbeli csapatok közül a Hullnál játszott is korábban, a 2011–2012-es szezonban 15 meccsen védte az akkor másodosztályú együttes kapuját.

GULÁCSI PÉTER A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN NYILATKOZOTT. BESZÉLT A SZERDÁN „ÖSSZEHOZOTT”, MAJD HÁRÍTOTT TIZENEGYESRŐL, ÖSSZEGEZTE A JELENLEGI SZEZON TAPASZTALATAIT.

Admira Wacker Mödling–RB Salzburg 1–4 (Gulácsi büntetővédése 3:06-nál)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik