Dzsudzsák saját bőrén érzi a fejlődést, már a télen klubot váltana

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2012.11.11. 08:04
null
Dzsudzsák már három gólnál és öt gólpassznál jár a bajnoki szezonban
Címkék
Amint arról tegnap már beszámoltunk: Kevin Kuranyi duplájával a Dinamo Moszkva szombaton 2–0-ra legyőzte az Alanyija Vlagyikavkazt, a második moszkvai gólt Dzsudzsák Balázs készítette elő. A 25 esztendős, 48-szoros magyar válogatott szélső három gólt és öt gólpasszt számlál a Premjer-liga 2012–2013-as idényében, vagyis az ő játékának is köszönhető, hogy a szezont öt vereséggel – és 1–11-es gólkülönbséggel – kezdő fővárosiak egyre távolodnak a kiesőzónától. Ettől függetlenül el tud képzelni magának jobb helyet a Dinamónál.

 

– Most éppen jó Dinamo-futballistának lenni, hiszen fontos bajnokit nyertünk meg Priskin Tamásék ellen, gólpasszt adtam, a bajnokságban immár az ötödiket. Mellette van három gólom is, és bárki bármit mond, a saját bőrömön érzem, hogy fejlődtem – nyilatkozta a középpályás a Nemzeti Sportnak.

– Ami azt illeti, mondanak is sokan sok mindent.
– Mondják csak! Nekem a hozzám közel állók véleménye a fontos, de nehogy azt higgye, hogy mindig csupa szépet és jót mondanak. Dehogy! Csak tudom, őket nem a rossz szándék vagy az irigység vezérli. Egyébként meg nem vagyok haragtartó, abba is simán belemennék, hogy egy asztalhoz üljek az engem leghangosabban ócsárolóval, tegye fel a kérdéseit, én pedig válaszolok, s elmondom a véleményemet, mert a saját pályafutásom alakulásával kapcsolatban nekem bizonyára több tapasztalatom van. Jöjjenek ki, nézzék meg a mérkőzéseinket, és úgy alkossanak véleményt!

– Mondhatnám, hogy a televízióban vagy az interneten így is láthatják, csak ugye a kamerák nem mutatnak meg mindent.
– Hát ez az! A kamerák a labda útját követik, pedig az adott pillanatban máshol is zajlik az élet, hadd ne kelljen részleteznem a labda nélküli mozgás fontosságát, vagy egy-egy sprintet, mozdulatsort a védekező feladatok ellátásakor. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy összetetté vált a játékom, már nem az van, hogy megyek előre, aztán egymás után rugdosom a gólokat. Annyit melózom, mint az állat, a tüdőmet is kiköpöm – és ezt is szeretem csinálni. Éppen az Alanyija elleni meccs előtti napon rendelt magához vezetőedzőnk, Dan Petrescu, és részletesen elmagyarázta, mi mindenre kell figyelnem másnap, mert veszélyes labdarúgókkal találom szembe magam. Amit kért, elvégeztem, mellette a támadásainkat is segítettem, úgyhogy nyugodtan nézhetek tükörbe – nekem ez nagyon fontos.

– És ha jósként kristálygömbbe nézne, mit látna? Vagy inkább mit szeretne látni a jövőjével kapcsolatban?
– Hogy milyen jó lesz odahaza eltölteni néhány napot a válogatottnál, s legyőzni szerdán Norvégiát. De ha arra céloz, nem a Dinamóból szeretnék visszavonulni, ezt már korábban is elmondtam. Szeretnék feljebb lépni, mert az álmaimat nem adom fel, elég nagy hiba is lenne huszonöt évesen. Lassan másfél éve, hogy Oroszországba szerződtem, ennyi idő alatt is igen sokat tanultam és fejlődtem – fejlődésen a személyiségemet is értem. Az egy-két évvel ezelőttihez képest jóval erősebb lettem, s megtudhattam, valójában mit is jelent a futball iránti alázat, ezt mind Oroszországnak köszönhetem. Úgyhogy ha majd távozom, jobb játékosként teszem, mint amilyen az érkezésemkor voltam.

– Akár már a nyáron?
– Vagy annál is korábban.

DZSUDZSÁK BALÁZS IDÉNYBELI KLUBSTATISZTIKÁJA
Sorozat Mérkőzés Játszott perc Gólok Gólpasszok
Premjer-liga 14 1235 3 5
Európa-liga 4 311 1
Összesen 18 1546 3 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik