Dinamo: nem értik, miért vitték Zsirkovot Dzsudzsák „nyakára”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.17. 09:41
null
Dzsudzsák Balázsnak eddig biztos helye volt Dan Petrescunál (Fotó: fcdynamo.ru – archív)
Mint arról már beszámoltunk, a Dinamo Moszkva három játékost is szerződtetett a költségcsökkentésre kényszerülő Anzsitól. Az orosz sajtó azt fejtegeti, mi értelme volt például a ballábas, korábban a Chelsea-ben is futballozó Jurij Zsirkov megszerzésének, amikor azon a szélen már amúgy is többen számításba vehetők, köztük Dzsudzsák Balázs.

 

Amint azt már jeleztük, a Dinamo Moszkva szerződtette az Anzsitól Igor Gyenyiszovot, Alekszandr Kokorint és Jurij Zsirkovot (Mbark Buszufa a Lokomotiv Moszkvába került, Oleg Satov pedig a Zenitbe). Az orosz sajtó az új emberek lehetséges szerepét boncolgatja a Dinamónál, és az egyaránt válogatott három labdarúgó közül elsősorban a védőként és középpályásként is bevethető ballábas Zsirkovot tartják felesleges igazolásnak.

„Zsirkov szerződtetése elsőre logikusnak is tűnhet, ha figyelembe vesszük, hogy Dan Petrescu vezetőedző már régóta szorgalmazta a hátsó alakzat megerősítését a bal oldalon. Zsirkov azonban nem jobb, mint az ezen a poszton számításba vehető szerb Marko Lomics” – elemzi a helyzetet a bobsoccer.ru.

„Ha Zsirkovot középpályásként vesszük számításba, akkor még nagyobb versenyhelyzettel kell szembenéznie. A bal szélen a szezon elején meggyőző teljesítményt nyújtott Alan Kaszajev. Ráadásul ezen a poszton vehető eredetileg számításba Dzsudzsák Balázs is, aki inkább csak a bal oldalon tapasztalható túlkínálat miatt került át a jobb szélre. Zsirkov jelenleg Kaszajevnél és Dzsudzsáknál is gyengébbnek tűnik” – fogalmaz a szakportál, amely hozzáteszi, jelen helyzetben pénzpocsékolásnak látszik a harmincadik életévét három nap múlva betöltő Zsirkov szerződtetése, már csak a gyakori sérülései miatt is, hiszen jelenleg sem egészséges.

Zsirkovot 2009-ben a Chelsea 21 millió euróért vette meg a CSZKA Moszkvától, majd két éve 15-ért adta el az Anzsinak, ahonnét most 11 millióért igazolt a Dinamóhoz.

Az Anzsitól érkező játékosok közül egyébként korábban Kokorin is Dzsudzsák riválisa volt a bal szélen – ő a Dinamótól ment még a nyár elején a mahacskalaiakhoz –, de később már csatárként játszott, és nagyon jól kiegészítették egymást, az orosz válogatott támadó ugyanis többször is eredményes volt magyar társa labdáiból.

A Dinamo vasárnap Koman Vladimir csapatával, az FK Krasznodarral találkozik a bajnokságban, idegenben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik