Dani Alves ügynökének korábbi klubjánál folytatja a fiatal magyar

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.28. 14:05
null
Kiss Viktor a barcelonai Sant Andreunál edz
Barcelonában folytatja pályafutását Kiss Viktor, a Honvéd korábbi középpályása: a 17 éves játékos a Sant Andreuhoz igazolt – értesült a Nemzeti Sport Online. A fiatal magyar labdarúgó nem először jár Barcelonában, tavaly decemberben az Espanyolnál szerepelt próbajátékon, és bár a neves klub akadémiájára nem nyert felvételt, a katalán fővárosban futballozik tovább.

A tavaly ősszel még a Honvéd korosztályos együttesében szereplő Kiss Viktor február eleje óta készül a Sant Andreu utánpótláscsapatával, amelynél gyorsan elnyerte a szakmai stáb tetszését. A játékengedélye még nem érkezett meg, így tavasszal tétmeccsen nem kapott lehetőséget, de sikeresen beilleszkedett az együttesbe.

A 17 éves belső középpályás a spanyol harmadosztályból a mögöttünk hagyott szezonban kieső klub ifjúsági csapatában folytatja, amely többek között a Tajti Mátyást is a soraiban tudó Barcelona ifi B együttese mögött az ötödik helyen végzett a bajnokságban, és ezzel feljutott a legmagasabb osztályba (Tajtiék a második helyen zártak, de ők nem juthatnak fel a División de Honor elnevezésű ligába, mivel ott a Barca ifi A csapata szerepel).

Kiss – akinek barcelonai beilleszkedésében az elmúlt három évet a Barcelona futballiskolájában töltő Mari Zoltán családja is segített – szerdán kezdi meg a felkészülést a következő idényre a Sant Andreunál, az ifjúsági bajnokság pedig szeptember 6-án kezdődik, és ha a fiatal futballista játékengedélye megérkezik, akkor az első fordulóban bemutatkozhat a barcelonai csapatban. Az ősszel pedig Tajti Mátyásék ellen is pályára léphet, ha az FC Barcelona magyarja a várakozásoknak megfelelően szintet lép a gránátvörös-kékeknél.

A legutóbbi szezonban felnőttszinten nem túl fényesen szereplő, a harmadosztályból kieső Sant Andreu tulajdonosa egyébként tavaszig a Barcelona-sztár Dani Alves ügynöke és exfelesége, Dinorah Santana volt, aki nemrég vált meg a klubtól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik