DAC: Történelmet akarunk írni – Kalmár Zsolt

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.06.24. 10:53
Hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a DAC a Rózsahegy ellen, ezért szerdán idegenben kell kiharcolnia a kupadöntőbe jutást.

A Dunaszerdahelyre az idény egyik legfontosabb mérkőzése vár, a Szlovák Kupa elődöntőjének visszavágóján Rózsahegyen lép pályára. Az első találkozó 1–1-es döntetlennel végződött. A felvidéki csapat Bernd Storck irányításával nagyon jól folytatta az idényt: a Fortuna Ligában két meccsen 7–0-s gólkülönbség mellett hat pontot szerzett, és biztossá tette helyét az Európa-ligában. A Szlovák Kupa elődöntőjének első találkozóján ugyan a sárga-kék csapat nem tudott előnybe kerülni, de a szerdai rózsahegyi visszavágón kiharcolhatja a döntőbe jutást.

„Történelmet akarunk írni – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a DAC csapatkapitánya, Kalmár Zsolt. – Nagyon jó a hangulat a csapatnál. Bernd Storck vezetésével intenzíven készültünk az idény befejezésére, sikerült is remek eredményeket elérnünk. Mind a három meccsünket uraltuk, jól játszottunk, sok gólt szereztünk. A Szlovák Kupa elődöntőjének első összecsapásán is megvoltak a helyzeteink, de csupán egyszer találtunk be. Nagyon bízom benne, hogy Rózsahegyen jobban használjuk ki a lehetőségeinket. A hazaiaknak csak a védekezésre kell összpontosítaniuk, e téren bizony nagyon erősek, én azonban nagyon bízom a csapatban.”

A Ruzomberok ebben az idényben sokkal eredményesebb idegenben. Hazai pályán csak egyszer győzött, a legutóbbi hét találkozóján mindig ikszelt. Míg a hétvégi bajnoki meccsen a vetélytárs több játékosát pihentette, a DAC-nál a sok sérült miatt ez nem volt lehetséges. Sőt vasárnap Nagyszombatban bokasérülése miatt Schäfer András nem tudta végigjátszani a találkozót. Információink szerint a stáb mindent megtesz, hogy a magyar U21-es válogatott játékos ott lehessen a pályán. Csak közvetlenül a kezdés előtt dől el, tudja-e vállalni Schäfer András a játékot.

Kalmár Zsolt a DAC mezében már a harmadik idényét játssza.

„Nekem is a szerdai találkozó lesz az egyik legfontosabb sárga-kék mezben – folytatta a 16-szoros válogatott. – Nemcsak én, hanem mindenki a csapatban tudatában van, milyen mérkőzés vár ránk Rózsahegyen. Nagyon nagy ösztönző erő hajt bennünket, mindenkinek száz százalékot kell nyújtania. Senki sem lóghat ki, mint nagy betűs csapat kell végigküzdenünk a kilencven percet. Pluszmotivációt jelent, hogy ha döntősök leszünk, a pozsonyi finálén már ott lehetnek a szurkolóink is.”

Jó jel a visszavágó előtt: amikor a DAC egy kupameccs első találkozóján 1–1-es döntetlent ért el, továbbjutott. Így volt ez az Európa-ligában a Dinamo Minszk (1–1 és 2–1), valamint a Cracovia Kraków (1–1, majd 2–2 hosszabbítás után) ellen is.

„Szerda este legyen kettő-kettes döntetlen” – zárta mondandóját Kalmár Zsolt.

Harminchárom évvel ezelőtt a DAC megszerezte története egyetlen kupagyőzelmét (az még Csehszlovák Kupa volt, 1987-ben a prágai Spartát győzte le a fináléban – a szerk.). Újkori történelmet írhat a Storck-csapat.

SZLOVÁK KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
18.00:
Rózsahegy (MFK Ruzomberok)–Dunaszerdahely (DAC) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik