CONCACAF BL: Némethék otthon is ötöt kaptak, nem jutottak döntőbe

2019.04.12. 07:21
null
Sallói Dániel a visszatérésen kívül másnak nem örülhetett (Fotó: AFP)
Otthon is súlyos vereséget szenvedett, így nem jutott be az észak- és közép-amerikai zóna, valamint a karibi térség csapatai számára kiírt Bajnokok Ligája döntőjébe a Baráth Botondot, Németh Krisztiánt és Sallói Dánielt is foglalkoztató Sporting Kansas City, amely az elődöntő visszavágóján 5–2-re kapott ki a mexikói Monterreytől.

 

A Sporting Kansas City szempontjából nem indult rosszul a mérkőzés, hiszen az első fél órában Gerso Fernandes révén kétszer is megszerezte a vezetést, harmadszor azonban már nem tudta, mert a játékrész végén Ilie Sánchez tizenegyest hibázott.

A mexikóiak a második félidőben fordítottak, majd a hajrában újabb két góllal biztossá tették kettős győzelmüket és továbbjutásukat.

A hazaiaknál Németh Krisztián a kezdőcsapat tagjaként 63 percet töltött a pályán, őt az utolsó szűk fél órára a bokasérülése után visszatérő Sallói Dániel váltotta, míg Baráth Botond az 56. percben állt be.

A Monterrey (és a másik ágról a Tigres) döntőbe jutásával eldőlt, hogy sorozatban a 14. évben is mexikói csapat nyeri meg a CONCACAF BL-t.

CONCACAF BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Sporting Kansas City (amerikai)–Monterrey (mexikói) 2–5
Sporting: Németh Krisztiánt a 64. percben Sallói Dániel váltotta, Baráth Botond az 56. percben állt be.
Továbbjutott: a Monterrey, két győzelemmel, 10–2-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

MLS: Sallói Dániel pontot mentett, Lionel Messi négy gólt szerzett

Minden más foci
2026.08.30. 07:35

Udvardy Panna búcsúzott a monterreyi tenisztorna nyolcaddöntőjében

Tenisz
2026.08.27. 07:40

Stollárék az első fordulóban búcsúztak a monterreyi tenisztornától

Tenisz
2026.08.25. 07:16

Bondár főtáblára jutott, Udvardy kiesett Monterreyben

Tenisz
2026.08.24. 06:48

Sallói gólpasszt adott, a Toronto győzött Miamiban – videók

Minden más foci
2026.08.23. 07:42

Messi és Suárez oldalán szerzett gólt Pintér Dániel – videó

Légiósok
2026.08.20. 06:53

MLS: Sallóiék emberhátrányban győztek, Gazdagékhoz hasonlóan kikapott az Inter Miami

Légiósok
2026.08.16. 08:02

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51