Bogdán: Nem tapasztalt érzések kerítettek hatalmukba

2010.08.30. 08:17
null
Kapustársa meggondolatlansága is kellett Bogdán Ádám premierjéhez a PL-ben (Fotó: Action Images)
Pályafutása során először védett a Premier League-ben Bogdán Ádám, a Bolton labdarúgócsapatának magyar légiósa. A 22 éves labdarúgó Jussi Jääskeläinen kiállítása után a 39. percben, 0–1-es állásnál lépett pályára a vendég Birmingham City ellen, együttese végül 0–2-ről egyenlített – méghozzá emberhátrányban. Elképzelhető, hogy a következő hetekben Bogdán az Arsenal és a Manchester United ellen is védhet.

– Felszökött az adrenalin, amikor meglátta, hogy a játékvezető felmutatja a piros lapot Jussi Jääskeläinennek, a csapat első számú kapusának?
– Az nem kifejezés, hirtelen azt sem tudtam, hogy a melegítőalsó alatt rajtam van-e a rövid nadrág vagy sem. Szerencsére hamar megnyugodtam, elvégre aki a kispadon ül, bármikor számíthat arra, hogy az edzője beveti. Csak hát nekem ez volt az első angol bajnokim.

– Jogos volt a kiállítás?
– Jussival szemben szabálytalankodott az egyik birminghami srác, ő meg arcul legyintette, nem volt valami elegáns mozdulat.

– Habár kapott egy gólt, a mérkőzés végén tulajdonképpen ön mentette meg csapatát a vereségtől.
– A kilencvenegyedik percben Cameron Jérome egy az egyben hozta rám a labdát, közelről el akarta pöckölni mellettem, de lábbal hárítottam a lapos lövést. Mindamellett mi is megnyerhettük volna a meccset, mert emberhátrányban jobban futballoztunk, noha így is tisztességes eredményt értünk el nulla kettő után. Továbbra is veretlenek vagyunk a bajnokságban, én pedig a Ligakupa után a Premier League-ben is bemutatkozhattam. Nem számítottam rá, hogy számomra így kezdődik az évad, korábban nem tapasztalt érzések kerítettek hatalmukba.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN!

 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
20 órája

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14