Bodnár a Sheffield helyett akár a spanyol élvonalban is kiköthet

Vágólapra másolva!
2010.08.24. 18:27
null
Arra egyelőre kevés esély mutatkozik, hogy Bodnár (jobbra) ismét találkozzon a pályán Fernando Torresszel (Fotó: Action Images, archív)
Hetek óta tartó tárgyalássorozatot követően eldőlt, hogy a 46-szoros válogatott Bodnár Lászlót nem szerződteti az angol másodosztályú Sheffield United labdarúgócsapata – erről a védő menedzsere, Kugyela Zsolt tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t.



A DVSC-t az előző szezont követően elhagyó Bodnár László augusztus elején járt tesztelésen a Sheffield Unitednél, ami után az angolok megkezdték a tárgyalásokat a védő szerződtetéséről, de nem jutottak egyezségre.

A Ferencváros testvércsapata Bodnár helyett a 26 éves francia Jean Calvét szerződtette, akit kölcsönben kapott meg a Nancytól, úgy, hogy a játékos fizetésének hetven százalékát a francia klub állja, vagyis az ő megszerzése jóval kevesebb pénzébe kerül Kevin McCabe-nek, mint amennyibe Bodnár került volna.

„Ma végleg lezárultak a tárgyalások Bodnár László ügyében. Mivel a francia játékost nagyon kedvező feltételekkel tudta megszerezni a Sheffield United, így őt szerződtette a magyar védő helyett. Ennek ellenére nem kizárt, hogy Laci Angliába szerződik, mert a Championshipből más klubbal is tárgyalunk, sőt az élvonalból is érdeklődtek iránta, bár inkább a másodosztály tűnik reálisabb lehetőségnek. Anglián kívül a spanyol első és másodosztályból is érkezett megkeresés, több csapattal is egyeztetünk" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a védő menedzsere, Kugyela Zsolt.

A játékosügynök hozzátette, itthonról is volt érdeklődő, de mindenképp külföldben gondolkodnak. Azt egyelőre nem lehet tudni, mikor zárul le az ügy, hiszen Bodnárnak jelenleg nincs szerződése, így az átigazolási időszak augusztus 31-ei zárása után is szabadon igazolható.

Kugyela elmondta, ennek ellenére nem akarják sokáig húzni az időt, mert a védő szeretne mielőbb visszakerülni a válogatottba, erre pedig csak akkor lesz esélye, ha csapatot talál magának.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik