K. Zs. 2020.02.22 22:40 Frissítve: 2020.02.23 00:35

Belgium: tart a csoda, újra nyert Eppel és Storck csapata

Sorozatban a harmadik mérkőzését is megnyerte Eppel Márton csapata, a Cercle Bruges a belga labdarúgó-bajnokságban, és szombati sikerével elmozdult az utolsó helyről.

Eppel Mártonék öltözői ünnepe (Fotó: Cercle Bruges Facebook)

 

Bernd Storck, a bruges-iek vezetőedzője számára presztízsmérkőzés volt a szombati, hiszen az ellenfél a korábbi csapata, a Mouscron volt.

Az egykori magyar szövetségi kapitány végig a pályán tartotta a télen szerződtetett Eppel Mártont, aki fontos szerepet játszott a győztes gólban: a 77. percben a magyar légiós indította a bal oldalon meglóduló Dylan De Beldert, aki a hosszú sarokba lőtt.

Az alapszakaszból három forduló van hátra; a remek formába lendülő Cercle – amely egyelőre csak jobb gólkülönbségével előzi meg az utolsó helyre csúszó Waasland-Beverent – a Gent (o), az FC Bruges (i) és az Oostende (o) ellen játszik még, azaz nem könnyű a sorsolása.

Szombaton lépett pályára Bölöni László csapata, az Antwerp is, az erdélyi edző szintén egy korábbi csapatához látogatott – de neki ezúttal nem jutott pont: a Standard 1–0-ra megnyerte a szombat rangadóját.

BELGIUM, JUPILER LEAGUE
27. FORDULÓ, szombati mérkőzések

Mouscron–Cercle Bruges 0–1
Standard Liege–Antwerp 1–0
Oostende–Zulte-Waregem 1–1
Mechelen–Waasland-Beveren 4–0
Az élcsoport: 1. FC Bruges 61 pont, 2. Gent 52, 3. Standard 48, …5. Antwerp 47, …10. Mouscron 33, …15. Cercle Bruges 20 (25–52), 16. Waasland-Beveren 20 (21–56)

 

ANGLIA, CHAMPIONSHIP
34. FORDULÓ

Bristol City–West Bromwich Albion 0–3
Bristol City: Nagy Ádám kezdett, a 73. percbeli lecseréléséig volt a pályán.
Preston North End–Hull City 2–1
Hull: Balogh Norbert a 77. percben lépett pályára csereként.

 

CIPRUS, 1. DIVISION
21. FORDULÓ
Omonia Nicosia–Paralimni 3–0
Omonia: Lang Ádám végigjátszotta a mérkőzést.
Apollon Limassol–Doxa 3–2
Apollon: Szalai Attila végigjátszotta a mérkőzést.

 

GÖRÖGORSZÁG, SUPER LEAGUE
25. FORDULÓ

Aszterasz Tripolisz–Panathinaikosz 1–1
Panathinaikosz: Nagy Dominik végigjátszotta a mérkőzést.
Lamia–Arisz 2–2
Arisz: Korhut Mihály végigjátszotta a mérkőzést.

 

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
23. FORDULÓ
Rijeka–NK Osijek 1–0
Osijek: Kleinheisler László végigjátszotta a mérkőzést.

2020.03.26 15:37:01

Légiósok nemzetisport.hu

A Red Bull Salzburg válogatott középpályása együtt készül az úszóedzővel.

2020.03.20 09:00:49

Légiósok KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN, TOKICS MÁTÉ

Az RB Leipzig kapusa volt a Nemzeti Sport Instagramon indított videointerjú-sorozatának újabb vendége.

2020.03.09 22:31:43

Légiósok SZ. M.

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.