Belgium: Juhász Rolandot nem zavarja a rengeteg meccs

Vágólapra másolva!
2010.04.07. 16:44
Címkék
A St. Truiden elleni pénteki bajnokin már az 54. tétmeccsén lép pályára a szezonban Juhász Roland, az Anderlecht magyar labdarúgója.

"A St. Truiden elleni meccs már az 54. lesz számomra, de az előző szezonban hatvankettőt játszottam" – nyilatkozta a Voetbalkrant című belga honlapnak Juhász. – Úgy vagyok vele, hogy inkább több mérkőzésen játszom, minthogy ezek helyett edzésen vegyek részt. A belga bajnoki szezon végén ráadásul még vár rám két válogatott meccs is, amit Németország és Hollandia ellen vívunk."

Juhász kitért a pénteki ellenfélre, a St. Truiden csapatára is.

"Bár kétszer is kikaptak, a nagy csapatok ellen általában jól játszanak. Van egy nagyon jó csatáruk Ibrahima Sidibe személyében, aki nagyon gyors és erős, a tizenhatoson belül nagyon jól használja ki a testi adottságait is. Rá nagyon kell vigyáznunk."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik