Belgium: Bölöni és csapata szerette volna, ha folytatódik a bajnokság

D. Á.D. Á.
2020.05.13. 20:50
null
Bölöni László Belgiumban vészeli át a járványt (Fotó: Royalantwerpfc.be)
Bölöni László egyetlen nyilatkozatában sem mondta azt, hogy távozni készül a Royal Antwerptől, ezt a média értelmezte így – olvasható a kronikaonline.ro oldalán. Az antwerpeni klubnál nagyon szerették volna, hogy folytatódjon a bajnokság, de tudták, az élmezőnyben ezzel egyedül voltak így.

 

Az interjúból kiderült, Bölöni László Belgiumban rekedt, és most egyedül van az antwerpeni otthonában, és régi mérkőzéseket néz újra, sokat olvas és telefonál, illetve edzésterveket készít.

„Itt maradtam egyedül; a feleségemhez nem repülhetek, a 95 éves édesanyámhoz nem mehetek, a mindössze négyszázötven kilométerre lakó lányomhoz nem kocsikázhatok el, Budapestre vagy Marosvásárhelyre nem térhetek haza...” – mondta Bölöni László.

Amikor a továbblépésről kérdezték, elárulta, ő nem nyilatkozott ilyesmiről a médiának, amely szerinte sokszor kiforgatja az emberek szavát. Azt viszont jelen pillanatban nem tudja, mit fog tenni.

„Jelen pillanatban magam sem látom előre, mit fogok tenni: folytatom az Antwerpennél, elmegyek máshová... Nem tudom. Az újságíró ebből következtethet egy csomó marhaságot, vagy tisztelve a nyilatkozót, ennyit ír le, és megáll. Pont. Sajnos, akiknek nyilatkoztam, fantáziálgattak, hidakat kezdtek építgetni, és így jutottak el arra a következtetésre, hogy nekem mehetnékem van” – folytatta Bölöni.

A Royal Antwerpnél mindenképp azt szerették volna, ha folytatódik a bajnokság, ám tisztában vannak a klubnál, hogy az élmezőnyben ezzel nagyjából egyedül voltak így.

„Mi feltétlenül folytatáspártiak vagyunk, azaz voltunk, amíg lehetett. De véleményünkkel szinte egyedül maradtunk az élbolyban: a nagyok, meg jobbára azok, akik évek óta ott tanyáznak az első helyeken, nem akarták folytatni a bajnokságot, és azt sem, hogy egy feltörekvő klub, mint a miénk, beleköpjön a levesükbe” – tette hozzá Bölöni László.

A teljes interjút a linkre kattintva olvashatják el!

Legfrissebb hírek

Újabb három telt házas előadáson vetítették le a Bölöni Lászlóról készült filmet

Minden más foci
2026.03.04. 18:02

Liga 2: Bölöni László végezte el a kezdőrúgást Marosvásárhelyen – videó

Minden más foci
2026.02.28. 16:42

A debreceni Magyar Filmszüreten is műsorra kerül a Bölöni-film

Minden más foci
2026.02.13. 16:07

Eden Hazard: Sosem akartam olyan lenni, mint Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2026.02.06. 16:02

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

Hatalmas ünneplésben részesült Fazekas László az Antwerp kupameccsén

Magyar válogatott
2026.01.14. 14:48

Mátyus János Belgiumban lett sportigazgató – hivatalos

Légiósok
2026.01.10. 20:23

Gyász: elhunyt a háromszoros belga bajnok válogatott védő, Glen De Boeck

Minden más foci
2025.12.08. 11:09
Ezek is érdekelhetik