Bajner: Örülök, hogy Lewandowskit válthattam

CS. Z.CS. Z.
Vágólapra másolva!
2013.01.08. 21:45
null
Bajner Bálint Lewandowskit váltotta és gólt szerzett az Albacete ellen (fotó: Imago)
Látványos góllal segítette csapatát, a Borussia Dortmundot 3–1-es győzelemhez Bajner Bálint az Albacete elleni felkészülési mérkőzésen. A magyar labdarúgó a találkozót követően a Nemzeti Sport Online-nak bevallotta, izgult a mérkőzés előtt és alatt, ám nagyon jól érzi magát a német bajnokcsapat edzőtáborában.

A magyar csatárt a szünetben állította be Jürgen Klopp, a Dortmund vezetőedzője, így egy félidőnyi lehetőséget kapott, és a 84. percben egy szép emelést követően alakította ki a 3–1-es végeredményt.

„Az az igazság, hogy izgultam, még akkor is, amikor a pályára léptem, hiszen számomra fontosak ezek a napok, sorsdöntő lehet az, amit az edzőtáborban nyújtok. Ugyanakkor épp ezért nagyon örültem is, egyrészt mert az sem kis dolog, hogy Robert Lewandowskit válthattam, aki Európa szinte mindegyik csapatába beférne, másrészt pedig ugye sikerült gólt szereznem” – mondta esti pihenője közben honlapunknak a csatár.

„Csúcséket játszottam, és a gólig volt bennem feszültség, hiszen helyzetbe sem nagyon kerültem, de aztán a gól felszabadított. A helyzetemnél nem nagyon gondolkoztam, az egész meccsen sokat próbálkoztunk erős lövésekkel, ám alacsony termetű kapus volt az ellenfélnél, és mivel Klopp mindig azt mondja, hogy egy csatár húsz méterről lőjön és sok más választási lehetőségem nem volt, mert sokan voltak körülöttem, így megpróbáltam egy finom megoldást” – mesélt a találatáról Bajner.

„Ma passzolós, játszós ellenféllel szemben játszottunk. Klopp figyelmeztetett is, hogy a rutinos játékosok alkotta ellenfél kellemetlen lehet, és jó iramú meccset is játszottunk. Az edzőtáborban elsősorban a taktikai elemek csiszolásán van a hangsúly, nincs alapozás, viszont cserébe egész pályán gyakoroljuk a támadásvezetést, így olykor sorra futjuk a nyolcvanméteres sprinteket” – ecsetelte a terhelés milyenségét a légiós.

A Dortmundból hiányzott sérülés miatt Neven Szubotics és Mario Götze, ám egyébként legnagyobb játékosait sem pihentette Klopp, még ha a szünetben többet is cserélt, ám Bajner így is egy csapatban szerepelhetett például Ilkay Gündogannal, Kevin Grosskreutz-cal. A 22 éves magyar játékos az ősz során a Dortmund II-ben szerepelt a német harmadosztályban, ám edzett már korábban is az első csapattal, és tapasztalata alapján remek kollektíva alkotja a Borussiát.

„Azzal a Marcel Schmelzerrel vagyok egy szobában, aki az ősszel a győztes gólt szerezte a Real Madrid elleni nyertes BL-mérkőzésen. Nagyon rendes srác, órákat szoktunk beszélgetni, folyamatosan biztatott, hogy nem kell izgulni, de az egész csapatról csak jókat mondhatok. Tényleg úgy kezelnek, mintha évek óta itt lennék. Egyébként is nagyon egyben van a társaság, Lewandowskiról sokat cikkeznek, hogy távozik, de szerintem a többség sokáig együtt marad, és sokra hivatott az együttes” – mesélte társairól Bajner, akinek hosszú távú célja egyértelműen az, hogy felkerüljön az első csapathoz.

„Egymás közötti játék során rúgtam már négy gólt is, de a lényeg, hogy minél többet meg tudjak mutatni magamból. Lewandowski mellett Julian Schieber az egyetlen középcsatár jelenleg a keretben, ami ahhoz képest, hogy a Bayern Münchennél például négyen is vannak, szűkös. Akkor sem leszek csalódott, ha az edzőtábor után a második csapatnál folytatom a munkát. A Dortmund II-vel a bennmaradásért küzdünk, és számítanak rám, de természetesen az lenne a legjobb, ha Klopp és a második csapat is akarna, abból rosszul nem jöhetek ki. Abban biztos vagyok, hogy megkapom majd a lehetőséget. A második csapatból már többen is ültek a kispadon az élvonalban, most mégis úgy alakult, hogy ők nincsenek itt. Eljön az én időm is” – tekintett előre a támadó.

Bajner gólja 4:48-nál

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik