Babosnak hiányzik a magyar szó; szeptemberi visszatérésre készülnek Hollandiában

– Hogyan tovább?
– Mivel kedden kiderült, hogy szeptember elsejéig nem rendezhetnek élvonalbeli bajnokit Hollandiában, pénteken a Holland Labdarúgó-szövetség videokonferencia keretében egyeztet az összes első és másodosztályú csapattal – felelte a Nemzeti Sportnak a 27-szeres válogatott Babos Gábor, a holland élvonalban szereplő NEC első csapatának kapusedzője. – Vélhetően hivatalosan is bejelentik, hogy véget ért a bajnokság, emellett több kérdésre is választ kapunk: hirdetnek-e bajnokot, lesz-e kieső és feljutó, mely együttesek indulhatnak az európai kupákban? Az biztos, nem mindenhol örülnek majd a döntésnek.

– Kapusedzőként hogyan alakulnak a következő hónapok?
– Szeptemberben kezdődik az új idény, amely előtt hathetes felkészüléssel számolunk, de nyilván nem ülünk itthon három hónapig. Az első csapatnak május harmadikától kisebb csoportokban lehet edzést tartani, a biztonsági intézkedéseket betartva, azzal a megkötéssel, hogy a pályán egyszerre maximum három-négy játékos tartózkodhat. Jelen állás szerint májusban ennek megfelelően készülnénk a csapattal, júniusban mindenki szabadságot kapna, és júliustól kezdenénk a felkészülést a következő bajnokságra – de ezt jövő héten véglegesítjük a vezetőkkel. Ami az utánpótlást illeti, tizenkét éves korig valamennyi korosztály játékosai normál körülmények között edzhetnek, így az NAC U11-es csapatában játszó kisfiam, Dani is. A tizenkét és tizennyolc év közöttieknek tartani kell a másfél méteres távolságot a tréningeken.

– Egyébként a holland vagy a magyar kapusiskolában hisz?
– Igyekszem ötvözni a kettőt, mert otthon és Hollandiában is remek kapusedzőkkel dolgoztam együtt. Az általuk tanult elemekből próbáltam összegyúrni a saját stílusomat. Az MTK-nál rengeteget tanultam Kakas Lászlótól, technikailag sokat fejlődtem nála. Hollandiában megtanultam, hogy a kapust félig már mezőnyjátékosként kezelik, lábbal ugyanolyan ügyesnek kell lennie, mint kézzel, mert a támadásépítés a leghátsó embertől indul. Hollandiában a szurkolók már morognak, ha a kapus nem képes hajszálpontosan a jobbszélső vagy a jobbhátvéd lábára ívelni a labdát.

– Karrierje befejezése után egyértelmű volt, hogy Hollandiában marad?
– Amikor Henk ten Cate hívására kétezerben a NAC-hoz szerződtem, egy-két külföldi évben gondolkodtam, ehhez képest már húsz éve itt élek. Holland feleségemtől született egy kisfiam, és mostanra annyira megszoktam és megszerettem az itteni életet, hogy nem volt okom a hazaköltözésen gondolkozni. Ha Magyarországról esetleg megfelelő ajánlat érkezne, akár egy klubtól, akár a szövetségtől, nyilván elgondolkodnék, de amióta abbahagytam a futballt, senki sem keresett otthonról.

– Elégedett azzal, amit labdarúgóként elért?
– Sopronból indulva már azzal beértem volna, ha Magyarországon válok stabil élvonalbeli kapussá, ehhez képest Hollandiába szerződtem, a két ligában összesen csaknem hatszáz első osztályú meccsen álltam a gólvonal előtt, és a válogatottban is jutott huszonhét meccs kezdőként. Ezzel együtt ha valaki azt mondja, több volt bennem, talán igaza van. Kis szerencsével és még nagyobb profizmussal vélhetően messzebbre juthattam volna, de ha utólag visszagondolok, nincs okom panaszra.

– Mit ért a nagyobb profizmus alatt?
– Sosem mentem el meccs vagy edzés előtt bulizni, de a találkozó után jólesett meginni egy sört. Ezzel nincs semmi baj, ám a mai futballban az igazi profik már ezt sem teszik meg, a hármas sípszó után azonnal elkezdődik a felkészülés a következő találkozóra.

– A fia ügyesebb, mint ön volt tizenegy éves korában?
– Én éppen tizenegy évesen kezdtem futballozni, úgyhogy egyértelmű a válasz. Tizenkét évesen kerültem a kapuba, két évvel később már tagja voltam az U14-es válogatottnak, de a fiam jóval előrébb tart nálam. Lassan felkerül a tizenkét évesek közé, és mivel ballábas, többnyire bal oldali belső hátvédet játszik – bár Hollandiában ilyenkor még nem igazán vannak posztok. Azt többnyire az U13-as korosztálytól vezetik be.

– Tavaly júliusban elhunyt apósa, Popovics Sándor elismert szakember volt Hollandiában, Belgiumban, valamint Magyarországon is, az MTK-nál kétszer vállalt munkát. Az elvesztése mennyire rázta meg a családot?
– Mindig nehéz feldolgozni a szeretteink elvesztését, de Sanyi bácsit nemcsak a családunk gyászolta, hanem az egész ország. Hollandia mellett Magyarországon és Belgiumban is elismerték, a halála után a televízióban dokumentumfilmet vetítettek az életéről, az összes lap megemlékezett róla, a temetésére számos kollégája és korábbi játékosa eljött. Nagyon szép ceremónia volt. Már majdnem egy éve, hogy nincs köztünk, de a mai napig hiányzik. Akárhányszor átmentünk egymáshoz, állandóan a futballról beszélgettünk, neki is a labdarúgás volt az élete. Ráadásul vele mindig magyarul beszélgethettem, ami nagyon hiányzik Hollandiában.

– A magyar futballt követi?
– Bevallom, nem igazán. A híreket elolvasom, a Mol Fehérvár és a Ferencváros Európa-liga-eredményeit figyeltem, de nem vagyok naprakész a csapatokkal kapcsolatban. Innen nagyjából annyit látok, hogy az új stadionok gyönyörűek, de európai mércével nézve alacsony a nézőszám. Nem tudom, milyen a színvonal, de amennyire hallottam, sok külföldi futballozik az együttesekben.

– Azért nem követi a bajnokságot, mert besokallt a közegtől?
– Szó sincs ilyesmiről. Senki sem bántott meg, senkire sem haragszom, ha nincs Henk ten Cate, vélhetően egész pályafutásomat Magyarországon töltöm. Ám húsz éve a holland futball tölti ki a hétköznapjaimat, ezen a téren teljesen naprakész vagyok, a munkám és a családom mellett nem igazán jut időm a magyar labdarúgásra. A válogatottal ugyanez a helyzet. Szép emlékek kötnek a nemzeti csapathoz, de többnyire csak a hírek elolvasására jut időm, a meccseket nem látom.

– Milyen gyakran jön Magyarországra?
– Az elmúlt két évben egyszer voltam otthon, akkor egy hetet Sopronban töltöttem, hogy meglátogassam az édesanyámat és a nővéremet. Jólesett találkozni a szeretteimmel és a barátokkal. Szívesebben járnék haza gyakrabban, de nyáron a három hét szabadságból kettőt a családi nyaralás visz el, a decemberi egy hétben meg nem fér bele a magyarországi látogatás.