Babos: újpesti nyolcassal kezdődött, ma jön az 500.

Vágólapra másolva!
2012.01.22. 11:46
null
Régi szép idők: a kapus bajnoki címeket és kupát is nyert az MTK-val
Címkék
Vasárnap Újpest–Fradi – csak éppen Hollandiában. A Vitesse az NEC-t fogadja, ez arrafelé csúcsrangadónak számít, a vendégek kapuját Babos Gábor védi majd. Hogy ebben mi a szenzáció? Az, hogy a harminchét éves labdarúgó pályafutása ötszázadik (magyar és holland) élvonalbeli mérkőzésére készül, márpedig ezzel a számmal a Hollandiában jelenleg aktív futballisták között második, csak Sander Boschker, a Twente negyvenegy éves kapusa előzi meg (549).

– Hitte volna, hogy egy napon eljut félezerig?
– Ó, nem is gondoltam rá anno – válaszolta a tizenkét éve Hollandiában légióskodó, a Sopron, majd az MTK után sorrendben a NAC Bredában, a Feyenoordban és az NEC-ben védő Babos Gábor. – Nem nagyon foglalkozom a statisztikákkal, de persze egy ideje tudom, hogy közelítek az ötszáz felé. Vasárnap el is érem, méghozzá a Vitesse ellen. A Vitesse–NEC itt nagyjából olyan, mint odahaza az Újpest–Fradi vagy a Haladás–Zalaegerszeg.

– Utalt rá, hogy nem vezet statisztikát – de a legelsőre csak emlékszik!
– Hogyne! Ezerkilencszázkilencvenháromban történt, éppen úgy, mint most, a téli szünetet követően. Soproni csapatunk első számú kapusa, Milchram Péter eltiltását töltötte, én ugrottam be a helyére. Újpesten játszottunk, nulla nullára végződött a mérkőzés, lapjuk tudósítójától nyolcast kaptam.

– Aztán pedig?
– Aztán pedig védtem az MTK-ban, majd sikerült Hollandiába szerződnöm, aminek már tizenkét éve. Te jó ég, milyen régen volt...!

– Félre ne értse, nem szeretném visszavonultatni, de teljesnek érzi pályafutását? Vagy van esetleg hiányérzete?
– Bajnok és kupagyőztes is voltam az MTK-val, Hollandiában is megálltam a helyem, a NAC-nál a klub története legjobb kapusának választottak meg, védhettem a Feyenoordban is, most meg az NEC kapusa vagyok, miközben a ranglétrát végigjárva valamennyi korosztályos válogatottban védhettem, a felnőtteknél is. Ugyanakkor sohasem vehettem részt világ- és Európa-bajnokságon, továbbá a Bajnokok Ligája is álom marad számomra. De szerintem szép karriert tudhatok magaménak, és büszke vagyok arra, hogy ennyi mindent elértem. Tényleg.

– Tudja, amikor az ember körülnéz, és látja, hogy például a Manchester Unitedben egy huszonegy éves fiatalember véd igen sok hibával, csak eszébe jut: ha néhány magyar kapus mondjuk tíz évvel később születik...
– Más világ volt a miénk, akkoriban még igen nehéz volt külföldre szerződni Magyarországról, nem beszélve arról, hogy nem is mozogtak ilyen őrületes összegek a labdarúgásban. De nézze meg, az én korosztályomból Király Gábor, Sáfár Szabolcs vagy éppen az odahaza védő Szűcs Lajos is milyen képzett kapus, valamennyien sokra vitték. Mindenesetre örülök, hogy manapság könnyebben érvényesülhetnek a fiatalok, Bogdán Ádám, Megyeri Balázs és Gulácsi Péter egyaránt sokra van hivatva.

– Adja magát a kérdés: meddig folytatja?

A KÉRDÉSRE ADOTT VÁLASZT ÉS AZ INTERJÚ TELJES SZÖVEGÉT – AMELYBŐL AZ IS KIDERÜL, HOGY BABOS GÁBOR A NYÁRON MIÉRT NEM LETT AZ AJAX JÁTÉKOSA – A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik