Az elégedett légiós - Bodor Boldizsár

P. K.P. K.
2010.03.09. 10:13
null
Bodor Boldizsár (jobbra) nem tudja, Erwin Koeman milyen poszton számít rá hosszú távon (Fotó: Action Images)
Címkék
Kevés magyar futballista mondhatja el magáról, hogy tizenegy éve jegyzett európai bajnokságban szerepel, és ez idő alatt általában alapembere volt aktuális csapatának. A Roda játékosa, a Feyenoord ellen vasárnap parádés szabadrúgásgólt szerző Bodor Boldizsár elégedett pályafutásával, de még szeretne előbbre lépni, és reméli, továbbra is tagja lesz Erwin Koeman válogatott keretének. A 27 éves labdarúgó a Nemzeti Sport Online megkeresésére értékelte szezonját, és beszélt jövőbeni terveiről.

Bodor Boldizsár csapata, a Roda vasárnap 4–2-re kikapott a Feyenoordtól, de a magyar játékos gólt szerzett, ebben a bajnoki szezonban már harmadszor.

„A három találatom közül talán a Sparta elleni volt a legemlékezetesebb. Az is szabadrúgásból született, de talán még messzebbről, és a labda még inkább a sarokra ment, mint vasárnap. Az ráadásul győzelmet ért, míg a Feyenoordtól kikaptunk. Az Ajax ellen is eredményes voltam, akkor egy beívelés után lőttem vissza a labdát ballal a rövidre, azzal pontot szereztünk" – elevenítette fel az idény során lőtt góljait Bodor.

A középpályás kiemelte, a nagy csapatok ellen általában jól megy neki a játék.

„Az Ajaxnak és a Feyenoordnak gólt korábban még nem lőttem, de a nagyok ellen általában jól teljesítek. Az előző idényben a PSV ellen szereztem gólt, sőt gólpasszt is adtam" – tette hozzá.

Bodor a jelenlegi bajnokságról szólva elmondta, most sokkal jobban együtt van a Roda, mint a 2008–2009-es évadban, amikor az együttessel a bennmaradásért harcoltak, míg most a középmezőnyhöz tartoznak, jelenleg tizedikek a 18 csapatos holland bajnokságban.

„Ami a saját teljesítményemet illeti, elégedett lehetek, hiszen biztos tagja vagyok a csapatnak, ami minősíti a játékomat. A gólok terén még szeretnék előbbre lépni, öt-hat találat a célom" – fogalmazott a ballábas játékos, aki korábban sokáig védőt játszott, de a Rodában már hosszú ideje egy sorral előrébb számolnak vele.

„A középpályán érzem a legjobban magam, de nem a szélen, mert az egy-egy elleni cselezésben nem vagyok annyira jó, az inkább Dzsudzsák Balázs szerepköre. Én inkább beljebb, védekező középpályásként szeretek játszani. A válogatottban viszont balhátvédként láttam nagyobb esélyt a csapatba kerülésre, ezért nem is értettem Erwin Koeman szövetségi kapitány döntését, akitől az őszi, sorsdöntő selejtezőkön nem kaptam bizalmat, Halmosi játszott balhátvédként. Ezért most nem is tudom, hogy hosszú távon milyen poszton számít rám, mindenesetre örülök, hogy kerettag vagyok, bízom abban, hogy ez így is marad" – nyilatkozta Bodor, aki kérdésünkre eddigi légióskarrierjét is összegezte.

„Ez lesz a tizenegyedik évem külföldön. Úgy gondolom, a szerencsének is köszönhetem, hogy sikeres évtizedet tudhatok magam mögött, mert Pécsről már tizenhét évesen Belgiumba kerültem, az Antwerpenhez, majd jó időben sikerült előrelépnem azzal, hogy kettőezer-négyben a Rodához szerződtem. A sérülések elkerültek, a beilleszkedéssel, a nyelvtanulással sem volt soha problémám, és talán az is előnyt jelentett, hogy bal lábas vagyok. Ezek mind közrejátszhattak abban, hogy általában alapember voltam csapataimban, ahogy az is, hogy a válogatottba is korán bekerültem, ahol sokat tanulhattam a társaktól. De kiemelném korábbi edzőmet, Huub Stevenst is, aki sokat segített a fejlődésemben."

Bodor a jövőjével kapcsolatban megjegyezte, 2011-ig szól a szerződése a Rodánál, és nem is szeretne idő előtt távozni, bár nem mondott le arról, hogy pályafutása során kipróbálja magát valamelyik topligában, a Rodánál jegyzettebb csapatban.

BODOR GÓLJA AZ AJAX ELLEN



PAZAR SZABADRÚGÁS A SPARTA ROTTERDAM ELLEN



BODOR GÓLJA A FEYENOORDNAK 5:12-NÉL

Legfrissebb hírek

Zlatan Ibrahimovic: Nem ismertem rá a holland csapatra

Foci vb 2026
10 perce

Zavargások törtek ki Hollandiában a vb-kiesés után

Foci vb 2026
25 perce

„Mondja meg valaki Nagelsmann-nak, hogy ez így nem mehet tovább!” – sajtóvisszhang

Foci vb 2026
32 perce

A mexikói szurkolók éjszakai „szerenáddal” lepték meg az ecuadoriakat – videó

Foci vb 2026
38 perce

„Próbálja meg újra a következő vb-n” – Neymar odaszúrt a német jósnak

Foci vb 2026
38 perce

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott Los Angelesben

Egyéb egyéni
40 perce

Európa-liga: lett játékvezetők a Ferencváros Vojvodina elleni visszavágóján

Európa-liga
45 perce

Gyors és egyszerű játékra lehet számítani az Olajtól az új finn edzővel

Kosárlabda
49 perce
Ezek is érdekelhetik