A Brescia két évvel hosszabbított Vass Ádámmal

Vágólapra másolva!
2010.04.15. 20:35
null
Vass Ádámra továbbra is igényt tart a Brescia (Fotó: Action Images, archív)
Az olasz labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő Brescia élt opciós jogával, és 2012-ig szerződést hosszabbított Vass Ádámmal. Erről Paunoch Péter, a magyar középpályás menedzsere tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t. Paunoch szerint a hosszabbítás ténye nem jelenti azt, hogy Vass a nyáron nem vált klubot, hiszen több első osztályú csapat is figyeli őt.

Vass Ádámnak idén nyáron járt volna le a szerződése, amelynek azonban volt egy olyan pontja, amely szerint ha a Brescia igényt tart további szolgálataira, akkor a kontraktus automatikusan meghosszabbodik két évvel. Nos, az olasz klub jelezte, hogy a nyár után is számít a magyar középpályásra, aki így csütörtökön alá is írta új szerződését, amely 2012-ig köti a jelenleg a Serie B harmadik helyén álló csapathoz.

„Vass Ádámot több első osztályú, az európai kupaszereplésre esélyes csapat is figyeli – tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t Paunoch Péter, Vass Ádám menedzsere. – A szerződéshosszabbítás nem jelenti azt, hogy a nyáron nem vált klubot. Ha azonban a Brescia feljut az élvonalba, akkor csak igen komoly ajánlat esetén lesz hajlandó eladni Vasst, már csak azért is, mert nem akarja, hogy a középpályás a csapat leendő riválisait erősítse."

Az 1911-ben alapított klub azért is hosszabbított magyar légiósával, mert így adott esetben szép összeget kereshet az eladásával. A Chievo a legutóbbi átigazolási időszakban konkrét ajánlatot is tett Vassért, ám a Brescia többet kért érte, így az üzlet nem jött létre.

Hogy a 21 éves labdarúgót tényleg megbecsülik Bresciában, azt az is jelzi, hogy menedzsere elmondása szerint az új kontraktus aláírása után kétszer annyi lesz a fizetése, mint eddig volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik