Nyertek a spanyolok, de tudnak ennél többet is

2010.06.03. 20:01
null
Fabregasék (jobbra) megszenvedtek Dél-Korea ellen (Fotó: Action Images)
A spanyol válogatott Jesús Navas 86. percben lőtt nagyszerű bombagóljával 1–0-ra megverte Dél-Koreát felkészülési mérkőzésen a két világbajnokságra készülő együttes innsbrucki összecsapásán.

A spanyol válogatott a világbajnokság előtti utolsó előtti felkészülési mérkőzésén a szintén vb-résztvevő Dél-Koreával csapott össze Innsbruckban éppen Iker Casillas első válogatottságának tizedik évfordulóján.

A találkozón azonban mégsem lépett pályára Iker Casillas, aki a lengyelek ellen játszik majd jövő hét kedden, hanem Pepe Reina kezdett, majd pedig a második félidőben pályafutása során először kapott szerepet a selecciónban a Barcelonában védő Víctor Valdés.

A vb-főpróbáját tartó ázsiai együttes kezdett veszélyesebben, és előbb Reinának kellett kirohannia kapujából, majd a 14. percben Kim Dzsong Vu vállalkozott lövésre távolról, és a labda nem sokkal ment a kapu mellé.

A 22. percben aztán válaszoltak a spanyolok, előbb Juan Mata kerülhetett volna nagy helyzetbe Andrés Iniesta passza után, majd Fernando Llorente fejelt a kapu fölé Cesc Fabregas beadásából.

Az első látványosabb támadást a 34. percben vezették a spanyolok, amikor Mata és Joan Capdevila játszott össze szépen, majd Fabregas vállalkozott lövésre, de a labda a felső lécen csattant.

A szünet előtti pillanatokban aztán Dél-Korea majdnem megszerezte a vezetést: Reina azonban kétszer is mentett gyors egymásutánban.

A második félidő elején sem sikerült felpörögnie a spanyol csapatnak, sőt inkább Dél-Korea játszott veszélyesebben annak ellenére, hogy a selección birtokolta többet a labdát.

Néhány kisebb helyzet után a 83. percben Li Dzsong Szu megszerezhette volna a vezetést: Valdés rosszul jött ki kapujából egy beívelt labdára, a koreai játékos azonban mellé fejelt.

A 86. percben aztán Jesús Nava megunta, hogy a selección nem tud komolyabb helyzetet kialakítani, és 20-25 méterről vállalkozott lövésre. Az eredmény bődületes gól lett, a labda a kapu bal felső sarkába vágódott.

Több találat nem született, így a spanyolok győztek, de nem lehetnek teljesen elégedettek a Dél-Korea ellen mutatott játékukkal.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SPANYOLORSZÁG–DÉL-KOREA 1–0 (0–0)
Tivoli Neu Stadion, Innsbruck, Ausztria.
SPANYOLORSZÁG: Reina (Valdés, a szünetben) – Ramos, Albiol, Marchena, Capdevila – Javi Martínez (Silva, 80.) – Navas, Fabregas (Xavi, 58.), Iniesta (Xabi Alonso, 58.), Mata (Pedro, 58.) – Llorente (Villa, 58.). Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
DÉL-KOREA: Li Vun Dzse (Dzsong Szong Rjong, a szünetben) – O Bom Szok (Csa Du Ri, 81.), Li Dzsong Szu, Cso Jong Hjong, Li Jong Pjo – Ki Szong Jong, Kim Dzsong Vu, Kim Dzse Szong (Kim Nam Il, a szünetben), Li Csong Jong – Pak Csu Jong, Jom Ki Hon (An Dzsung Hvan, 66.). Szövetségi kapitány: Huh Dzsung Mu
Gólszerző: Jesús Navas (86.)
Sárga lap: –

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
4 órája

Szívrohamot kapott egy szurkoló a nyitómeccs előtt Mexikóvárosban

Foci vb 2026
8 órája

„Egyszerűen vacak volt” – Klopp a nyitó meccsről

Foci vb 2026
13 órája

Hogy mit mond?

Foci vb 2026
14 órája

Könnyek, düh és fieszta: Mexikóváros két arca a nyitó meccs alatt

Foci vb 2026
14 órája

Amerikai pite: mexikói fieszta, kiállítások és dél-koreai fordítás – az 1. vb-játéknap kibeszélője

Foci vb 2026
17 órája

A dél-afrikai tévé stúdiójában vágni lehetett a csendet a lefújás után

Foci vb 2026
22 órája

Quinones megidézte Tshabalalát a gólja után

Külföldi foci
23 órája
Ezek is érdekelhetik