László Csaba lehet a vb-házigazda kapitánya

Vágólapra másolva!
2009.10.22. 07:27
Címkék
Könnyen lehet, hogy a napokban posztjáról távozó Joel Santana után magyar tréner irányítja a 2010-es labdarúgó-világbajnokság házigazdájának labdarúgó-válogatottját. A kiszemelt nem más, mint László Csaba, a skót élvonalban szereplő Hearts trénere.

 

Skóciai kitérő után ismét Afrikában vállalhat munkát László Csaba (Fotó: Action Images)
Skóciai kitérő után ismét Afrikában vállalhat munkát László Csaba (Fotó: Action Images)

Angol lapértesülések szerint a jelenleg „gazdátlan" Bafana Bafana irányítására a Dél-afrikai Labdarúgó-szövetség elnökének, Kirsten Nematandaninak László Csaba az első számú kiszemeltje.

A magyar edző esetleges szerződtetése mellett szól, hogy korábban Ugandában két évig a helyi viszonyokhoz képest sikeresen dolgozott mint szövetségi kapitány, így nem teljesen ismeretlenek számára az afrikai viszonyok.

László Csaba afrikai munkája után Skóciában talált magának csapatot, a Hearts gárdáját, amellyel meglepetésre várakozáson felül teljesítve a harmadik helyen végzett az első osztályban a 2008–2009-es szezonban, és a magyar szakembert választották meg az év  menedzserének.

Ezt követően azonban problémák adódtak az együttesnél, a tréner által várt erősítések javarészt elmaradtak, így László Csaba a nyáron azt is kilátásba helyezte, hogy otthagyja a skót csapatot. Ez végül mégsem történt meg, de azért talán jelez valamit arra az esetre: ha megfelelő ajánlat érkezik, nem mondana rá élből nemet…

László Csaba Lothar Matthäus kapitánysága idején a magyar válogatott mellett is dolgozhatott, méghozzá pályaedzőként, de önálló munkát is vállalt a honi élvonalban, a Ferencváros és a Sopron gárdájának szakmai munkáját irányította.

A hatvanéves Joel Santanát az utóbbi időben rengetegen kritizálták Dél-Afrikában, nem is ok nélkül: a vb-rendező ország labdarúgó-válogatottja utóbbi kilenc mérkőzéséből nyolcat elveszített. A hétfőn távozó brazil szakember munkáját Jairo Leal és Pitso Mosimane vette át, ám az idő nem az ideiglenes megoldásoknak kedvez. Nyolc hónap sincs a vb-rajtig, korántsem mindegy, hogy az új kapitánynak mennyi ideje jut a megismerkedésre és a felkészülésre új állomáshelyén.

Mindenesetre a feladat, a kihívás szép, az idő azonban rövid, a felelősség és a rizikó így igen nagy.

Legfrissebb hírek

A magyar női kosárlabda-válogatott ismét legyőzte Csehországot

Kosárlabda
37 perce

Márton Luana aranyérmes a csak nők számára rendezett nyílt tekvandó-vb-n

Egyéb egyéni
39 perce

Szerződést bontott finn játékosával a Győr női kosárcsapata

Kosárlabda
58 perce

Röplabda: Megérdemelte a BL-főtáblát az Olympiakosz, de nagyon példaértékűen küzdöttünk – Glemboczki Zóra

Röplabda
1 órája

Selmeci Attila: A kedves edzők megtalálják a gyerekekhez vezető utat

Utánpótlássport
1 órája

Gazdag Dániel csapatának edzője veszi át a Celtic irányítását – sajtóhír

Minden más foci
1 órája

Gyász: elhunyt a kapitány, aki történelmet írt a bolíviai válogatottal

Minden más foci
2 órája

Tóth Attila: Sohasem a helyezések motiváltak

Csupasport
2 órája
Ezek is érdekelhetik