Kína sokkolta a Dél-Afrikába tartó franciákat

2010.06.04. 20:20
null
Nicolas Anelka sem tudott megbirkózni az önfeláldozó kínai védőkkel (Fotó: Action Images)
A labdarúgó-világbajnokságon mindössze egyszer, 2002-ben szereplő Kína péntek este Réunion szigetén 1–0-ra legyőzte a dél-afrikai tornára készülő francia válogatottat.

A felkészülés során korábban Costa Ricával (2–1) és Tunéziával (1–1) játszó franciák útban a világbajnokság dél-afrikai helyszíne felé, Réunion szigetén fogadták a kínai csapatot, amellyel a 2006-os vb előtt is megmérkőztek.

 MÉG EGY TESZTMÉRKŐZÉSEN SEM ÖRÖM VESZÍTENI - DOMENECH
„Még egy tesztmérkőzésen sem öröm veszíteni – mondta Raymond Domenech, a franciák sokat bírált szövetségi kapitány. – Az ellenfél egyszer lőtt a kapunkra, ebből egy gól született. Nekünk ellenben rengeteg lehetőségünk volt a gólszerzésre, de ez egy olyan mérkőzés volt, amikor semmi sem sikerült."

Az a találkozó győzelmet hozott (3–1), a franciák mégis keserűen gondolnak vissza rá, hiszen Djibril Cissé bokatörést szenvedett, és értelemszerűen nem vehetett részt a végül a csapatnak ezüstérmet hozó tornán.

Most nem történt súlyos sérülés (Cissé végig a kispadon maradt...), örömre még sincs okuk a Raymond Domenech irányította „kékeknek", hiszen egyfelől kikaptak, másfelől igazi gólhelyzetet nem nagyon tudtak kialakítani.

Az első félidőben William Gallas látványos sarkalással a kapuba talált, csakhogy az asszisztens jogosan lest jelzett. A fordulás után is legfeljebb távoli lövésekkel veszélyeztettek a franciák – a helyzet az után sem sokat változott, hogy Teng Csuo-hsziang, a kínaiak 21 éves, nagy tehetségnek kikiáltott középpályása 25 méteres szabadrúgásból megszerezte a vezetést a kínaiaknak. Az esetnél a labda furcsa ívet írt le, alighanem Hugo Lloris kapusnak is lesz néhány keresetlen szava a kollégái által már sokat szapult vb-labdáról...

 FRANCIAORSZÁG-KÍNA 0-1
 

 

Ez persze nem mentség a vereségre, hiszen odaát Zseng Cseng biztos kézzel őrizte a kaput, és amikor a meccs legvégén nagy bajban volt, mindkétszer akadt segítsége. Először az asszisztens személyében, aki nem vette észre, hogy az egyik védő kezezéssel akadályozta meg Thierry Henryt az átemelésben, másodszor pedig egy védőtársa volt az, aki felszabadított az üres kapu torkában rossz labdakezelésbe bonyolódó Gallas elől.

Eközben a második kínai gól is megszülethetett volna, egy szögletet követően a bizonytalankodó védők között nagy szerencsével került a labda Lloris kapus ölébe.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
FRANCIAORSZÁG–KÍNA 0–1 (0–0)
St. Pierre  
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Sagna (Réveillere, 46.), Gallas, Abidal, Evra – Gourcuff, Toulalan, Malouda (Diaby, 62.) – Govou (Valbuena, 72.), Anelka (Gignac, 62.), Ribéry (Henry, 62.)
G: Teng Csuo-hsziang (68.)
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37

ESPN: Spanyolország a futball-vb toronymagas esélyese

Foci vb 2026
2026.03.03. 15:34

Labdarúgás: a Kazincbarcikáé a legtöbb fiatalperc a 24. fordulóban

Utánpótlássport
2026.03.03. 08:53

Labdarúgás: vereséggel kezdték az Eb-selejtezőket az U17-es lányok

Utánpótlássport
2026.03.01. 20:57
Ezek is érdekelhetik