Huszti továbbra is jó döntésnek tartja, hogy Oroszországba szerződött

Vágólapra másolva!
2009.08.18. 13:26
null
Huszti Szabolcs élvezi Anatolij Davidov edző bizalmát (Fotó: Imago, archív)
Címkék
Ahogy arról beszámoltunk, főszereplő volt a Zenit vasárnapi, Amkar Perm elleni bajnokiján Huszti Szabolcs: a 42-szeres magyar válogatott játékos előbb tizenegyest hibázott, majd gólpasszt adott, végül pedig maga talált a kapuba. Csapata kétgólos hátrányból fordított, és győzött 4–2-re. Az edzői bizalmat immár élvező középpályás továbbra is jó döntésnek tartja szentpétervári szerződését, mert amondó: a Zenit Oroszországban és a nemzetközi kupában is eredményes lesz.

– Kettő nullás permi vezetésnél hitte volna, hogy fordítanak?
– Látja, ennél a kérdésnél kell megemlítenem a Zenit-szurkolók fanatizmusát – mondta Huszti Szabolcs. – Hiába álltunk vesztésre, úgy éltettek bennünket a drukkereink, mintha gáláztunk volna. Az orosz futballrajongók tisztában vannak azzal, hogy ha kritizálják kedvenceiket, ha fütyülnek, pfujolnak, azzal csak görcsössé, még idegesebbé teszik őket. Az a mérhetetlen szeretet, az a kivételes klubimádat, ami a szentpéterváriakat jellemzi, hatalmas önbizalmat kölcsönzött nekünk. Hittünk magunkban, nem estünk kétségbe.

– Önt sem viselte meg a kihagyott büntető?
– Csak az hibázik, aki odaáll – ugyanakkor tizenegy méterről egy nagyjából hétméteres kapuba illik betalálni… Túlságosan helyezni próbáltam, így kapufa lett.

– Később javított is.
– Számomra mindig fontos volt, hogy élvezzem a bizalmat. Akkor tudtam a legjobbamat hozni. A labdarúgó érzi, amikor nem áll mögötte teljes mellszélességgel a szakvezetőség. Dick Advocaatnál hiába volt, hogy kezdtem és pályán voltam mondjuk hatvan percet, nem éreztem a támogatását. Ha nincs maximális bizalom, az ember fejében folyton ott motoszkál, hogy bármikor lecserélhetik. Az ideiglenes tréner, Anatolij Davidov azonban számít rám, a Perm ellen például mindkét oldalról rám bízta a szabadrúgások, szögletek elvégzését, és az akcióknál is főszerepet kaptam. Az edzőváltás óta oldottabb a hangulat, és ez a teljesítményünkre is hatással van.

– Mire lehet elég a lendület?
– Ugyan a Rubin és a Szpartak meglépett, a harmadik helytől mindössze három pont választ el bennünket – ami ugyebár BL-selejtezőt ér. Sokan legyintettek, amikor Oroszországba szerződtem, hogy ez visszalépés. A fenti tény ezt cáfolja: Európában nincs sok bajnokság, amelynek bronzérmese a BL-ben selejtezhet, az ötödik helyezettje pedig az Európa-liga csoportköréért futballozhat. Nemzetközi kupában akartam pályára lépni, és ez a vágyam a Zenitben teljesült. Azt is mondták, hogy a szentpétervári gárda sem volt jó választás, mert nem élcsapat. Emlékeztetnék mindenkit, hogy a jó formában lévő Stuttgartot oda-vissza megvertük, holott nálunk még a bajnokság sem ment. Az együttes előző idényére rányomta a bélyegét az UEFA-kupa-menetelés, és bár nyilván megviselne minket az Európa-liga-csoportkörbe kerülés is, mindhárom sorozatban, tehát az Orosz Kupában is szeretnénk eredményesen szerepelni.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJÁK A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik