Arjen Robben egy hét alatt felépülne

Vágólapra másolva!
2010.06.07. 11:14
null
Robben (jobbra) optimista (Fotó: Szabó Miklós)
A holland válogatott Arjen Robben combjában van „kis” izomszakadás, amelyet a magyar csapat elleni szombati felkészülési mérkőzésen szedett össze. Ezt maga a játékos nyilatkozta a Studio Voetbalnak, de reménykedik benne, hogy az ilyenkor szokásos egy hónapos felépülési időt akár egy hétre le tudják csökkenteni.

 „Az elmúlt 24 órában rengeteg támogatást kaptam a körülöttem lévő emberektől, ami nagyon jó hatással volt rám. A sérülés után egyből az öltözőbe mentem, az első diagnózis pedig nem volt egyértelmű. Az azonban biztos volt, hogy valami baj van, mert nagy fájdalmaim voltak. Megvizsgáltak, és van egy kis izomszakadás a bal combomban" – mondta Robben.

A holland szélső hozzátette, lábának ezen része mégy egyszer sem sérült meg a pályafutása során. Ezért is lehet reménykedni a mihamarabbi felgyógyulásban, ami rendes esetben egy hónapot venne igénybe.

„Azért történt a sérülés, mert túl nagyot léptem. Ha lenne lehetőség a gyógyulásra, normális esetben 4-6 hét múlva térhetnék vissza a pályára, most azonban nincs sok időnk. Dick van Toorn fog nekem segíteni. Találkozom vele, és nagyon keményen fogunk dolgozni. Harcolni fogok, amíg csak lehet" – nyilatkozta a támadó.

Van Toorn ismert fizioterapeuta, akiben Robben is maximálisan megbízik. A holland szélső elmondta, még a hihetetlen gyors felépülésben is reménykedik.

„Mindent megteszek, hogy mihamarabb jól legyek. Elképzelhető, hogy egy hét alatt rendbe jön a sérülésem" – zárta optimistán gondolatait Robben.

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29
Ezek is érdekelhetik