Vasas: próbálkozók sora, új ajánlat Remilinek, neves kiszemeltek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.08. 11:50
null
Két-három éven belül visszajutna a Vasas (Fotó: Havran Zoltán, archív)
Ma megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra az NB II tizedik helyén álló Vasas. Több próbajátékos is feltűnt az edzésen, Remili Mohamednek új szerződést kínáltak, de neves kiszemeltekről is hallani, miközben a távozó német tulajdonos háromhavi fizetéselmaradást hagyott maga után.

A Vasas nagy átalakuláson ment keresztül decemberben, távozott a német vezetőedző, Dirk Berger, majd a tulajdonos és a vezetőség is. Az elmúlt szezonok keserűsége után aztán színre lépett a korábbi tulajdonos, Jámbor János, aki vállalta a futball kft. finanszírozásának jelentős részét. A régi-új ügyvezető Vancsa Miklós lett, vezetőedzőnek Szanyó Károlyt nevezték ki, a másodedző Tóth András lett, míg a kapusokkal Bíró Szabolcs foglalkozik. A technikai feladatokért Keresztúri András fog felelni, aki szintén a Vasas egykori játékosa.

„Egyelőre csak kis drukk van bennem, az első tétmérkőzésünk előtt biztosan jobban izgulok majd – mondta a korábban többek között az Újpestben, a Győrben és a Vasasban is futballozó Szanyó Károly. – Azért jöttem erre a pályára, hogy megmutassam, mit tudok. Szóban már mindenben megegyeztünk a klubbal, az aláírásra napokon belül sor kerülhet.”

Azt egyelőre nem tudni, mennyi időre szól a korábban Abonyban, Törtelen és a III. Kerületnél dolgozó edző szerződése, az viszont biztos, hogy szinte teljesen új csapatot kell építenie.

Semmi szükségünk külföldi próbálkozókra, magyar labdarúgókban gondolkodom, ez viszi előre a futballunkat. Kell majd egy-két rutinos labdarúgó, ugyanakkor sok fiatal játékos van a Vasasnál, ők az ősszel is a keretben voltak, de nem kaptak játéklehetőséget. Biztos, hogy nálam megkapják az esélyt a bizonyításra, az első két-három meccsen valószínűleg még partvonalon kívülre kerülnek, de meg kell tanulniuk felvenni a kesztyűt. Reálisan kell látnunk a helyzetünket, ebben a szezonban a biztos bennmaradás a cél, és az, hogy kialakítsuk a csapat gerincét, amelyet esetleg a nyáron tovább erősíthetünk. Akkor majd lehet beszélni a feljutásról, addig nincs értelme.”

A történeti hűség kedvéért meg kell jegyeznünk, a magyar másodosztályban ősszel talán épp a Vasas adott lehetőséget a legtöbb fiatalnak, az erről írott cikkünket ide kattintva olvashatja el.

A régi-új ügyvezető, Vancsa Miklós elmondta, ugyanolyan ambíciót vár el a játékosoktól, mint amivel az új vezetőség munkába állt. Ez a félév a biztos bennmaradásról, az alapok lerakásáról szól, de a cél, hogy a Vasas két-három éven belül visszakerüljön az élvonalba. Nem könnyíti a helyzetet, hogy a németek három havi fizetést nem fizettek ki a játékosoknak, így ezt a Vasas SC-nek kell megtennie.

Az őszi szezon végén az összes légiós távozott, velük tartott Remili Mohamed is, de a játékosnak új szerződést kínáltak. Mint arról korábban beszámoltunk, Ferenczi István szerződtetése is szóba kerülhet, de rajta kívül is több korábbi játékos visszatérhet, így Piller József, Katona Máté és Papucsek Barna. A Mészöly Kálmán műfüves pályán megtartott első edzésen több próbálkozó is feltűnt, így Fitos László, Vég Bence, Füredi Ádám, Murányi Ádám, Burányi Tamás és Kálmán Tamás.

Információink szerint az említetteken kívül olyan rutinos támadók is szóba kerültek, mint Kenesei Krisztián, Tököli Attila és Rajczi Péter, valamint Pölöskey Péter, Kovács Ádám, Erős Ronald, Grúz Tamás és Szélesi Zoltán is képbe kerülhet. A Vasashoz kapcsolódó hír, hogy Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője Németh Gábort nézte ki Rózsa Dániel mögé a kapus posztra.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:
Távozik/távozhat: Fabrício Lopes Alcantara (brazil, ?), Cleyton Coelho dos Santos „Boka” (brazil, ?), Horia Crisan (román, ?), Bastian Hohmann (német, ?), Shane Recklet (amerikai, ?), Remili Mohamed, Tom Schulz (német, ?), Jacob Wilson (amerikai, ?)
Kiszemeltek: Ferenczi István (Nagymegyer – Szlovákia), Papucsek Barna (Puskás AFC), Piller József (legutóbb Egri FC), Katona Máté, Fitos László (Gyirmót), Vég Bence (Kozármisleny), Füredi Ádám (csapat nélkül, legutóbb Vasas), Murányi Ádám (Nagymegyer – Szlovákia), Burányi Tamás (Schwandorf – Ausztria), Kálmán Tamás (Veszprém), Remili Mohamed (felbontották a szerződését a Vasasnál, ám új ajánlatot kapott), Kenesei Krisztián (Lombard Pápa), Pölöskey Péter (Debreceni VSC, az ősszel kölcsönben a PMFC-ben játszott), Kovács Ádám (legutóbb Nyírbátor), Erős Ronald (Újpest FC), Grúz Tamás (Szolnoki MÁV), Szélesi Zoltán (Újpest FC), Tököli Attila (Paksi FC), Rajczi Péter (Kecskeméti TE)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik