Várhidi Péter a Szigetszentmiklós kispadján

Vágólapra másolva!
2009.10.19. 16:35
Címkék
Várhidi Péter lett a labdarúgó másodosztályban szereplő Szigetszentmiklósi TK vezetőedzője. Az egykori magyar szövetségi kapitány Rubold Pétert váltja a kispadon. A távozó szakvezetővel közös megegyezéssel bontott szerződést a klub.

 

Várhidi a másodosztályban (Fotó: Czagány Balázs)
Várhidi a másodosztályban (Fotó: Czagány Balázs)

Határozatlan időre szóló szerződést kötött a másodosztályú Szigetszentmiklós és Várhidi Péter. A jövőben az egykori szövetségi kapitány irányítja a Nyugati csoportban szereplő együttest. A csapat egyértelmű célja a bentmaradás.

„Négy nehéz mérkőzés vár ránk (a Pécs, a Gyirmót, a Videoton-Puskás Akadémia és a Siófok ellen), és szeretnénk ezeken a találkozókon minél több pontot szerezni. A csapat célja a bentmaradás, de ezt majd tavasszal kell kiharcolnunk" – mondta a Nemzeti Sportnak Várhidi.

„Fontos, hogy még állunk a kupában, mindenképpen szeretnénk továbbjutni a Kaposvölgye ellen" – tette hozzá az egykori szövetségi kapitány.

A csapat vezetősége és a korábbi tréner, Rubold Péter együtt értékelte az eddigi teljesítményt, majd ezután közös megegyezéssel szerződést bontottak.

A Szigetszentmiklós jelenleg tíz ponttal a 10. helyen áll a Nyugati csoportban, tízből mindössze két megnyert mérkőzéssel.

Legfrissebb hírek

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat be tudja tartani az „öt magyaros” szabályt

Magyar válogatott
8 perce

Intenzív edzéssel készültek a mieink Németország elleni vb-nyitányra hoki-vb-n

Jégkorong
15 perce

Vitek Dárius: A zoknimat sem tudtam felvenni

Birkózás
15 perce

Hosszabbított a Barcelonával Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
27 perce

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
51 perce

Kihirdették a magyar kereteket az evezős Európa-bajnokságokra

Egyéb egyéni
1 órája

Birkózás: megkapta tízéves ezüstérmét Papp Bertalan

Birkózás
1 órája

Tommy Fury lesz a sztár az TV2 Play első bokszközvetítésében

Ökölvívás
1 órája
Ezek is érdekelhetik