„Túl hamar elfogyott a bizalom” – a tapasztalt kapus nem adja fel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.29. 17:04
null
Szentpéteri Viktor segítene a bennmaradás kiharcolásában
Nem megy tavasszal a labdarúgó NB II-ben az újonc Budaörsnek, csak egyszer győzött, de ennél érdekesebb, hogy az együttesnél a közelmúltban váltás történt kapusposzton. A rutinos, 36 esztendős Szentpéteri Viktor végigvédett húsz fordulót, de a Csákvár elleni 4–1-es vereség után kikerült a kapuból, így az utóbbi négy bajnokin már Tulipán Ákos védett. A korábban Finnországban és Máltán légióskodó Szentpéteri elégedetlen helyzetével, de nem adja fel, és segíteni szeretne csapatának a bennmaradás kiharcolásában, míg edzője úgy látja, hogy a hajrában feltétlenül szükség lehet még a rutinjára.

Ősszel a labdarúgó NB II meglepetéscsapata volt az újonc Budaörsi SC, tavasszal azonban nem megy a gárdának, amely az előző nyolc mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett, így a harmadik helyről visszacsúszott a 11. pozícióba. Miskei Attila vezetőedző dolgát sérülések és eltiltások is nehezítették, de a tréner emellett próbált a keretben változtatásokat végrehajtani, ez a csapat legrutinosabb játékosát, Szentpéteri Viktort is érintette. A korábban Finnországban és Máltán légióskodó, itthon az MTK-ban, a BKV Előrében és a REAC-ban is szereplő 36 éves kapus végigvédett húsz fordulót, de a Csákvár elleni 4–1-es vereség után kikerült a kapuból, helyét a 25 esztendős Tulipán Ákos foglalta el, és ő védett az előző négy meccsen is.

„A Csákvár elleni vereség után trénerünk, Miskei Attila úgy ítélte meg, hogy pihennem kell, de én inkább azt éreztem, hogy túl hamar elfogyott a bizalom irántam – emlékezett a Nemzeti Sport Online-nak Szentpéteri Viktor. – Furcsálltam a döntést, mert az NB III-ban bajnokságot nyertem a csapattal, a másodosztályban többször a forduló válogatottjába is bekerültem a Nemzeti Sportnál, ezért kissé érthetetlen volt, hogy miért kerültem ki ilyen hirtelen. Elismerem, hogy a Csákvár elleni találkozón volt egy véleményes helyzet, de azt hiszem, a szezonban az volt az első ilyen, ezért véltem úgy, hogy korai a váltás kapusposzton. Érdekes poszt a kapusé, hiszen bizalmi pozíció, ezért a csere minket, kapusokat még érzékenyebben érint – ez történt nálam is."

Szentpéteri Viktor ennek ellenére nem haragszik senkire, de nem adja fel; rutinjával, tapasztalatával szeretné segíteni csapatát, amely nehéz helyzetbe került, és a bennmaradásért kell küzdenie.

„Kapustársammal, Tulipán Ákossal teljesen korrekt a viszonyom, segítem őt mindenben, amiben tudom, ugyanakkor tehetetlennek érzem magam a kispadon – folytatta a kapus. – Úgy vélem, a csapatnak szüksége van rám, a közelmúltban létrejött kiélezett szituációban most kellene a rutinom! Az edzésmunkámmal nincs gond, maximalista vagyok, és készen állok rá, hogy ismét bizonyítsak, segítsem az együttest abban, hogy végre kimásszon a gödörből. A hátralévő meccseinkből öt is sorsdöntőnek nevezhető, hiszen veszélyzónában lévő gárdákkal találkozunk, ezért úgy érzem, hogy itt az ideje, hogy visszakerüljek a csapatba."

Persze nagy kérdés, hogyan látja ezt a tréner. Miskei Attila az NSO-nak elmondta, hogy bár elégedett Tulipán Ákos teljesítményével, elgondolkodott azon, hogy a hajrában Szentpéteri Viktor rutinjára is szükség lehet.

„Mindenki láthatja, hogy milyen peches szériában vagyunk, hihetetlen ez a tavasz, amit átélünk – mutatott rá Miskei Attila. – A ZTE elleni vereség mentálisan mindenkit megviselt, és mivel az eredmények nem javultak, a Csákvár elleni bajnoki után úgy éreztem, hogy a kapuban is új impulzusra van szüksége a csapatnak. Tulipán Ákos mindent megtett az előző négy meccsen, a kapott gólok nem az ő nyakába varrhatóak, ennek ellenére továbbra is nyílt a kapusposzt, mert tudom, hogy a hajrában Szentpéteri Viktor rutinja sokat segíthetne együttesünkön. Egyébként mindkettejük hozzáállásával, teljesítményével elégedett vagyok, remek sportemberek, de a lényeg, hogy most már kijöjjünk végre a gödörből."

A Budaörs szombat 17 órakor az Ajkával játszik Csákváron.

AZ NB II 25. FORDULÓJÁNAK PROGRAMJA
Péntek

18.00 Sopron–Szolnok
Szombat
17.00 Budaörs–Ajka (Csákváron)
17.00 Vác–Szeged 2011-Grosics Akadémia
19.00 Mezőkövesd–Soroksár
19.00 Dunaújváros–Kisvárda
19.00 Balmazújváros–Gyirmót
19.00 ZTE–Csákvár
19.00 Siófok–Szigetszentmiklós

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Gyirmót FC Győr 24 17 5 2 45–17 +28 56
2. ZTE FC 24 13 3 8 42–25 +17 42
3. Mezőkövesd Zsóry FC 24 12 6 6 33–24 +9 42
4. Kisvárda 24 11 7 6 48–28 +20 40
5. Balmazújváros 24 11 6 7 33–29 +4 39
6. Aqvital FC Csákvár 24 12 2 10 46–42 +4 38
7. BFC Siófok 24 10 4 10 28–35 –7 34
8. Soroksár SC 24 8 8 8 25–26 –1 32
9. Szeged 2011 24 9 4 11 30–34 –4 31
10. Soproni VSE-GYSEV 24 9 3 12 32–29 +3 30
11. Budaörs 24 9 3 12 33–40 –7 30
12. Szolnoki MÁV FC 24 7 7 10 29–32 –3 28
13. Dunaújváros PASE 24 6 8 10 29–39 –10 26
14. Vác FC 24 7 3 14 23–39 –16 24
15. Szigetszentmiklósi TK 24 5 9 10 28–48 –20 24
16. FC Ajka 24 4 6 14 20–37 –17 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik