Tragédia: mérkőzés közben hunyt el a Csorna labdarúgója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.12. 08:45
Sipőcz Tamás, a Csorna 28 éves labdarúgója a Lébény elleni vasárnapi bajnoki mérkőzés 61. percében összeesett, majd nem sokkal később életét vesztette – adta hírül a csornaiak hivatalos honlapja.

A Kisalföld beszámolója szerint a kiérkező mentők előbb sikeresen újraélesztették a Csorna futballistáját, aki azonban később az oldalvonal mellett, a mentőautóban elhunyt.Kisalföld beszámolója szerint a kiérkező mentők előbb sikeresen újraélesztették a Csorna futballistáját, aki azonban később az oldalvonal mellett, a mentőautóban elhunyt.

„Egy hosszú átadásra figyelt a pályán szinte mindenki, ami után azt vettük észre, hogy az egyik hazai játékos összegörnyed, majd összeesik – idézte fel a történteket a Kisalföldnek Sallai Dávid, a vendégek egyik játékosa. – A hazaiak gyúrója és a kapus azonnal odafutott hozzá, s megpróbáltak neki segíteni. Nem volt eszméleténél, s látszott, hogy komoly a baj. Valaki aztán mentőt hívott, ami nagyon gyorsan, öt-hat perc alatt meg is érkezett. A mentők ott a pályán elkezdték újraéleszteni, s úgy tűnt, ez sikerült is nekik. Aztán betették a mentőbe, de nem tudtak vele elindulni. Kiderült, hogy ismét újra kellett éleszteni. Úgy negyven-ötven percig küzdöttek az életéért, de sajnos nem tudták megmenteni. A mentő az öltözőhöz kanyarodva állt meg… Természetesen a meccset nem tudtuk folytatni.”

A játékvezető félbeszakította az összecsapást; a csornaiak 5–0-ra vezettek a Győr-Moson-Sopron megyei első osztályú mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
3 órája

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Elhunyt a West Ham United legendás cseh kapusa

Angol labdarúgás
2026.09.14. 13:07