Szolnokon megszakadt a Dunaújváros győzelmi szériája

Vágólapra másolva!
2013.10.04. 15:25
null
Böőr Zoltánék három győzelem után Szolnokon vereséget szenvedtek (Fotó: Korponai Tamás)
A Szolnok hazai pályán 3–2-re legyőzte a megelőző három bajnokiját megnyerő Dunaújvárost a labdarúgó NB II 8. fordulójának pénteki nyitó mérkőzésén.

 


A dunaújvárosiak sorozatban szerzett három sikerrel érkeztek a mérkőzésre, a Sopron, a Balmazújváros és a Gyirmót ellen is megszerezték mind a három pontot.

Unalmasan csordogált a találkozó, mígnem a hatodik percben a semmiből megszerezte a vezetést a vendégcsapat, egy szépségdíjas, Thiago, Böőr, Thiago, Godslove összejáték végén utóbbi lőtte ki a bal felső sarkot (0–1).

A gól után a hazaiak átvették a kezdeményezést, és a rendkívül aktív Nagy István szögletei és szabadrúgásai révén veszélyeztettek, előbb Mile csúsztatott közelről mellé, majd 27 méteres próbálkozása szállt a bal felső sarok fölé kevéssel.

A 18. percben aztán egyenlített is a MÁV, a sokadik Nagy-pontrúgás után ezúttal Grúz került helyzetbe, és Milinte kezei között a hálóba fejelt. A hazaiak védője a meccs előtti nyilatkozatában (lásd lejjebb) azon reményének adott hangot, hogy tétmeccsen is gólt fejel Milintének, ez pedig sikerült is (1–1).

Bár ezt követően Böőr szétágyúzta a lécet, újabb gólt ismét csak a hazaiak szereztek, ráadásul megint potya jellegű találat esett, bár Máté fejesénél a rossz talajon valóban nagyot pattant a labda Milinte előtt (2–1).

A félidőre így is iksszel vonultak a csapatok, miután Burucz második lehetőségénél, közvetlen közelről már nem hibázott (2–2).

A második játékrész az elsőhöz hasonlóan lassan indult be, az első lehetőségre a 66. perc közepéig kellett várni, akkor a csereként beálló Szepessy fejesét védte bravúrral Milinte.

Támadásban maradt a szolnoki csapat, de Mundi távoli lövése a kapu mellé szállt, majd a vendégek kontrái végén előbb Papp lőtt távolról kevéssel a léc fölé, majd Böőr fejese kerülte el nem sokkal a kaput.

Az utolsó tíz percben előbb Szepessy, majd Magos próbálkozása még kimaradt, utóbbi szép egyéni akciója végén azonban a szintén csereként beálló B. Tóth 7 méterről már nem hibázott (3–2).

Burucz másodszor is egyenlíthetett volna a játékrészt megelőző másodpercekben, de ezúttal 6 méteres próbálkozása a gól vonalon álló védőben akadt el, így a Szolnok végül 3–2-re legyőzte a Dunaújvárost.

„Abszolút tudatosan visszahúzódtunk, abból próbáltunk kontratámadásokat vezetni, sajnos ezek pontatlanok voltak, pedig a kontrákból eredményesek lehettünk volna – nyilatkozta a Dunaújvárost irányító Dobos Barna a Duna TV-nek.

„Mindkét csapat megnyerhette volna a mérkőzést, ez most nekünk sikerült, de tettünk is érte – értékelt a Szolnok vezetőedzője, Kis Károly. – Amikor a középső harmadban labdákat szereztünk, azokból nagyon lendületesen támadtunk, és voltak olyan egyéni megoldásaink, amiből kialakultak a lehetőségeink, amelyekkel éltünk is.”

LABDARÚGÓ NB II
8. FORDULÓ

Szolnoki MÁV–Dunaújváros PASE 3–2 (2–2)
Szolnok. Vezeti: Böcskei Balázs (ifj. Kormányos II. Gábor, Galán Roland)
SZOLNOK:
Pokorni – Vári, Mile (Zvara, 76.), Grúz, Fritz – Magos, Balaskó Cs. – Nagy I., Mundi, Máté J. (B. Tóth, 59.) – Bohner (Szepessy, 59.). Vezetőedző: Kis Károly
DUNAÚJVÁROS: Milinte – Villám, Beleuc, Burucz, Farkas V. – Papp M., Szalai T. (Perovics, 86.), Lázár Zs. – Thiago, Böőr – Godslove (Sóron, 87.). Vezetőedző: Dobos Barna
Gólszerző: Grúz (18.), Máté (26.), B. Tóth (86.) ill. Godslove (6.), Burucz (45.)
Sárga lap: Grúz (55.), Mundi (75.), Balaskó (91.)

AZ ÁLLÁS
1. Nyíregyháza Spartacus 7 7 21–4 +17 21
2. Siófok 7 6 1 15–4 +11 19
3. Dunaújváros PASE 8 5 3 16–12 +4 15
4. Gyirmót FC Győr 7 4 1 2 10–6 +4 13
5. FC Ajka 7 3 2 2 11–13 –2 11
6. Balmazújváros 7 3 1 3 15–14 +1 10
7. Vasas 7 3 1 3 9–12 –3 10
8. Kisvárda SE 7 2 4 1 13–8 +5 10
9. Békéscsaba Előre 7 2 2 3 14–13 +1 8
10. Ceglédi VSE 7 2 2 3 10–11 –1 8
11. Szolnoki MÁV FC 8 2 2 4 12–14 –2 8
12. Zalaegerszegi TE FC 7 2 2 3 8–13 –5 8
13. Soproni VSE 7 2 1 4 8–11 –3 7
14. Szigetszentmiklósi TK 7 2 1 4 3–8 –5 7
15. Duna FC Tatabánya 7 1 1 5 8–21 –13 4
16. Kozármisleny 7 1 6 4–13 –9 1

 

PERCRŐL PERCRE

93. Véget ért a mérkőzés.
92. ÓRIÁSI LEHETŐSÉG MARADT KI! Grúz felett átszállt a felívelt labda, de visszakészítés után Burucz közeli lövését egy védő önfeláldozóan blokkolta.
91. Balaskó kapott sárga lapot.
90. Két perc lesz a hosszabbítás.
87. Két csere rövid idő alatt a vendégeknél, Szalai helyén Perovics folytatja, Godslove helyére pedig Sóron állt be.
86. B. Tóth Balázs góljával vezet a Szolnok! Magos egyéni akciója után a csereként beálló B. Tóth elé került a labda, aki 7 méterről a bal alsóba lőtt (3–2).
81. Magos 16 méteres lövése a léc fölé szállt.
80.
Vári visszakészített labdája után Szepessy lövésébe léptek bele a védők.
76. Az utolsó hazai csere, Mile helyére Zvara állt be.
75. Mundi kapott sárgát az eset után.
75.
Thiago ment el három ember között, majd jobbról középre tekert, Böőr a levegőben úszva azonban már csak a kapu jobb oldala mellé tudott fejelni.
73. Papp
18 méteres lövése a bal felső fölé szállt.
72.
Villám próbálta becsapni a kissé kint álló Pokornit, hiába.
71.
Nagy újabb szabadrúgása után csak Mundiig tisztáztak a védők, ő 20 méterről, kapásból lőtt, de a labda elkerülte a kapu jobb oldalát.
69.
Milinte húzott le egy bal oldali beadást.
66.
Egy jobb oldali beadás után Szepessy fejesét Milinte bravúrral védte.
59. Kettős csere a hazaiaknál, Máté és Bohner le, B. Tóth és Szepessy be.
58.
Milinte kaparintotta meg Máté elől a beadást.
56. Papp
állt a labda mögé, és 23 méterről, kevéssel a kapu jobb oldala mellé tekert.
55. Grúz akasztotta a meglóduló Thiagót, amiért sárgát kapott.
55. Nagy bedobás Máté felé, de nem elég nagy.
53. Szalai jobb oldali beadása hosszú lett a bal oldalon érkező Böőrnek.
50. A második félidő eleje is unalmasra sikeredett.
46. Csere nélkül folytatódik a meccs.
45. Véget ért a félidő.
45. Godslove újabb szöglete után Böőr csúsztatott a hosszú irányába, a labda átszállt Pokorni felett és a kapufánál érkező Burucz közelről a hálóba talált. 2–2
44.
Jobb oldali hazai szöglet után Thiago bólintott kapura, Pokorniról kijött a labda, de szögletre tisztáznak.
43.
Godslove bal oldali szabadrúgását Burucz fejelte 7 méterről kevéssel a bal felső fölé.
40.
Magos jobb oldali beadását kifejelték a védők.
36.
Mundi 18 méteres, megpattanó lövését Milinte kaparintotta meg.
35.
Három a háromban indult a szolnoki kontra, de Mundit végül szerelték.
31.
Egy újabb beadás tréfálta meg Milintét, de a kipattanó labda után nincs újabb gól.
30.
Az újabb beadás után nincs helyzet.
29.
Bal oldali újvárosi sarokrúgás után Mile csúsztatott szögletre.
26. Már a Szolnok vezet!
Egy jobb oldali beadása után Máté fejelt 8 méterről, teljesen szabadon kapura, a földről felpattanó labdához Milinte csak hozzáérni tudott. 2–1
23. Böőr kapott indítást a bal oldalon, átvette, majd 16 méterről kapura ágyúzott, de a labda a lécről kifelé vágódott – Pokorni még úgy heggyel beleért.
18.
Magos most a jobb oldalon harcolt ki szögletet. Egyenlített a Szolnok. Grúz Tamás reményei valóra váltak: Nagy sarokrúgása után a nem kellően erélyes Milinte kezei közül fejelt a kapuba. 1–1
14.
Természetesen ezt is Nagy végezte el, kevéssel a bal felső fölé tekert.
13.
27 méterről jár szabadrúgás a hazaiak számára.
12.
Magos harcolt ki szögletet a 16-os bal sarkánál. Nagy újabb beívelése után Mile csúsztatott öt méterről kevéssel a bal alsó mellé.
9.
Nagy szöglettel felérő jobb oldali szabadrúgása, rövid és lapos lett, így könnyedén vágták ki.
8.
Nagy bal oldali szöglete után nincs hazai helyzet.
6. Vezet a Dunaújváros. Thiago kényszerítőzött Böőrrel, majd a bal oldalon érkező Godslove-hoz, aki 12 méterről a bal felsőbe lőtt. 0–1
5.
A szolnoki ultrák hangja lengi be a stadiont, helyzet azonban még nincs.
1. A Szolnok kezdte el a mérkőzést.

A MÉRKŐZÉS ELŐTT

A tavasszal szárnyaló kék-fehérek a megszerezhető huszonegy pontból csupán ötöt gyűjtöttek be, s ezzel a mezőny alsó felében tanyáznak. Pedig nyáron nagy volt a bizakodás – a szakemberek is a bajnokesélyesek közé sorolták a Szolnokot –, mondván, sikerült együtt tartani a tavalyi együttest, csupán Busai Attila távozott a meghatározó játékosok közül. Ehhez képest…

„Mindezek ellenére hazai pályán mi vagyunk a találkozó esélyesei – mondta a Nemzeti Sportnak a csütörtöki edzést követően Grúz Tamás, a Szolnoki MÁV középső védője. – Tisztában vagyunk vele, sokkal többre képes csapatunk, mint amit eddig nyújtott. A jelenlegi másodosztályban egyébként nincs igazán kimagasló együttes, bárki bárki ellen képes lehet a győzelemre, hiszen rendkívül kiegyenlített a mezőny, egy-egy sikerrel vagy vereséggel több helyet is lehet előrelépni vagy éppen zuhanni a táblázaton.”

„A keretük hemzseg a rutinos futballistáktól – folytatta Grúz Tamás. – Nem ismeretlen számomra az együttes, jó néhány játékos korábban vagy csapattársam volt, vagy ellenfélként találkoztunk a pályán. Milinte Árpival például hosszú éveket húztunk le Kaposváron, s ezért a mezőny egyik legjobb kapusának tartom, de szeretném a mérkőzésen is bebizonyítani neki, nemcsak edzéseken tudok gólt fejelni a kapujába, megy nekem ellenfélként, tétmeccsen is.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik