Strandfoci: hibátlan mérleggel védte meg címét a Gyöngyös

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.12. 11:56
Bajnokot avattak a hétvégén a homokon: a Siófoki Nagystrandon található MLSZ Beach Arénában rendezték meg a Nemzeti Strandlabdarúgó-liga döntőjét.

Lezárult a hazai első osztályú strandlabdarúgó-bajnokság, melyen a GREP-Energia SC Gyöngyös megismételte tavalyi sikerét, és megszerezte a bajnoki címet – számolt be róla az mlsz.hu.

A gyöngyösiek győzelme nem meglepő, sőt papírformának mondható, hiszen az alapszakaszban nyújtott teljesítményük alapján is kiemelkedtek a mezőnyből. A korábban a magyar válogatottat is irányító, brazil világbajnok Malias Bruno Mendes vezérletével szereplő együttes nemzetközi szinten is értékelhető strandfutballal örvendeztette meg a nézőket és a szakembereket: a GREP-ESC Gyöngyös mind a 16 mérkőzését megnyerte a négyes döntőig vezető úton.

A döntőbe a második helyen az ugyancsak kiegyensúlyozottan teljesítő korábbi nyolcszoros bajnokcsapat, a három jelenlegi és volt spanyol válogatott játékossal megerősített Jászfényszaru GWP Cservy jutott be, a harmadik és negyedik helyen pedig a Bonyhád BFC és a Bodon Péter FC kvalifikált.

Az első elődöntőben a GREP-ESC Gyöngyös és a Bodon Péter FC találkozott, és 7–3-ra nyert a címvédő, míg a másik ágon a Jászfényszaru GWP Cservy 6–4-re bizonyult jobbnak a Bonyhád BFC-nél.

Az elődöntők vesztesei a bronzéremért küzdöttek meg, 10–4-re hengereltek a bonyhádiak.

A finálé már jóval kiélezettebb küzdelmet hozott, és végül rendkívül izgalmas, telt házas (1000 fő) összecsapáson, a hosszabbítást követően 4–3-ra tudott nyerni a GREP-ESC Gyöngyös – megvédve tavalyi bajnoki címét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik