NB III: újabb két megyei első tette biztossá indulását

2020.05.25. 17:03
null
A Gárdony biztosan vállalja az NB III-as indulást (Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap)
Két újabb megyei listavezető, az SC Sopron és a Gárdonyi VSC is vállalja a labdarúgó NB III-ban való indulást.

 

A Győr-Moson-Sopron megyei I. osztályban listavezetőként záróSC Sopronnál egy ideig bizonytalan volt a harmadosztályú indulás, de mostanra eldőlt, hogy vállalja az NB III-as megméretést. A soproniak hivatalos közleményéből kiderül, hogy remélik, az utánpótlásukban nevelt fiatalokkal a harmadosztályban is helytállnak majd, hiszen a filozófiájuk a magasabb osztályban sem változik, továbbra is soproni kötődésű játékosokra építenek.

A Fejér megyei élvonalban élen végző Gárdonyi VSC is elindul az NB III-ban.

„Június 20-án elkezdjük az edzéseket, arra számítunk, hogy augusztus elején kezdődik a bajnokság – mondta Balogh Balázs, a gárdonyi klub elnöke a város Facebook-oldalán megjelent videóban. – Szinte minden feltétel adva van az NB III-hoz, megvan a licencünk is, de a lelátó fölé még tetőt kell emelnünk – ehhez már megnyertük a pályázatot. Szeretnénk a csapat nagy részét együtt tartani, és egy-két játékossal erősíteni is. Hiszem, hogy egy megerősített szakmai stábbal képesek leszünk kiharcolni a bennmaradást.”

Legfrissebb hírek

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
15 órája

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
2026.09.06. 20:49

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula és a PMFC

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 20:18