NB III: korábbi élvonalbeli támadó lett az SC Sopron új edzője

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.08.31. 16:31
Weitner Ádám lett a labdarúgó NB III Nyugati csoportjában szereplő újonc SC Sopron új vezetőedzője – számolt be róla a kisalfold.hu.

A gyenge rajt miatt a Nagyatád elleni, vasárnapi bajnoki mérkőzés előtt az SC Sopron klubvezetősége szerződést bontott Horváth Csaba szakmai vezetővel. Horváth Csaba szakmai vezetővel.

A csapatot a Nagyatád elleni találkozón megbízott vezetőedzőként Németh Norbert irányította, és a soproni együttes meg is szerezte első győzelmét a bajnokságban, 3–0-ra nyert idegenben.

Csiszár Ákos, az SC Sopron elnöke a Kisalföldnek elmondta, hogy ma sikerült megállapodni az új vezetőedző személyéről, ennek értelmében hétfőtől Weitner Ádám irányítja az együttest.

A 37 éves Weitner Ádám korábban a Ménfőcsanak vezetőedzőjeként dolgozott. Játékos-pályafutása során Győrben, a Vasasban, Gyirmóton, Felcsúton, Pakson, Tatabányán, Ajkán, Szigetszentmiklóson és Csornán is futballozott. Az NB I-ben összesen 50 mérkőzésen játszott támadóként az ETO-ban, a Vasasban és a Paks színeiben.

Az SC Sopron 7 fordulót követően 5 ponttal a 18. helyen áll az NB III Nyugati csoportjában.

Legfrissebb hírek

Szerződést bontott a Vasas játékosa, az NB III-ban folytatja

Labdarúgó NB II
19 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:50

NB II: megváltozott a Budafoki MTE és Szentlőrinc meccsének kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
2025.07.25. 16:25

NB III, DÉLNYUGATI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB III, DÉLKELETI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB III, ÉSZAKNYUGATI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB III, ÉSZAKKELETI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB I-es gólkirállyal pótolja Remili Mohamedet az NB III-as csapat

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 14:36
Ezek is érdekelhetik