NB III: elkészült a 2014-15-ös szezon csoportbeosztása

2014.07.08. 18:09
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) kedden határozatban közzétette az NB III 2014–2015-ös idényének csoportbeosztását.

Az NB II-ből tavasszal kieső csapatok közül a Kisvárda a Keleti csoportba, a Kozármisleny a Középcsoportba, míg a Tatabánya a Nyugati csoportba került. Kisvárda a Keleti csoportba, a Kozármisleny a Középcsoportba, míg a Tatabánya a Nyugati csoportba került.

A tavalyi csoportbeosztáshoz képest változás, hogy a REAC a Keleti csoport helyett a Középcsoportban versenyez majd, míg a Középcsoport csapatai közül a Honvéd-MFA a Keleti csoportban, a Rákosmente pedig a Nyugatiban játszik majd.

Érdekesség, hogy az előző szezonban kiesőhelyen végző csapatok közül a Bölcske, a Diósd, a Maglód, a Veresegyház, valamint – a Haladás II csoportbeosztást követő visszalépése, illetve kizárása következtében – a Tököl továbbra is a harmadik vonalban szerepelhet.

A feljutásért vívott osztályozó győztesei közül csak a Vácot találjuk a mezőnyben, a további két párharcot megnyerő Bátaszék és Kiskunfélegyháza végül nem vállalta a szereplést.

Mint beszámoltunk róla, a legutóbb a Nyugati csoport ötödik helyén záró Andráshida pénzügyi okokból a megyei bajnokságban indul a következő szezonban.

A 2014–15-ÖS SZEZON CSOPORTBEOSZTÁSA

Keleti csoport: Cigánd SE, DVSC-DEAC, FC Hatvan, FC Tiszaújváros, Felsőtárkány SC, Gyöngyösi AK (újonc), Hajdúböszörményi TE, Honvéd-MFA, Kazincbarcikai SC, Létavértes SC '97, NKSE-Jászberény FC (újonc), Nyírbátor FC, Putnok FC, Salgótarjáni BTC (újonc), Várda SE Kisvárda, Veresegyház VSK

Középcsoport: Bajai Labdarúgó SE, Bölcskei SE, Dunaharaszti MTK, ESMTK, Dabas SE, Gyulai Termál FC, Kozármisleny FC, Maglódi TC, Monori SE, Orosháza FC FK, REAC, Szekszárdi UFC, Szentlőrinci SE (újonc), SZEOL SC (Szeged, újonc), Vác FC (újonc), Videoton II

Nyugati csoport: III. ker. TVE (újonc), Balatonfüredi FC, BKV Előre, Budaörsi SC, Csepel FC, Diósdi TC, Dorogi FC, Győri ETO II, Mosonmagyaróvári TE 1904, Nagyatádi FC, Rákosmenti KSK, Sárvár FC (újonc), Tatabánya FC, VSK Tököl, Újbuda, Veszprémi FC

Legfrissebb hírek

NB III: hat gólig jutva nyert a Zalaegerszeg és a Veszprém is

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 17:35

NB III: nincs már százszázalékos csapat; győzött az Ózd és a Kaposvár, ikszelt a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:42

Edzőváltás az NB III-as Budafoknál, Lázok máris távozott

Labdarúgó NB II
2026.10.25. 21:21

Csaknem egy év után, az NB III-ban, vesztes meccsen tért vissza az ETO csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
2026.10.25. 14:45

NB III: kiütéses pécsi siker, továbbra is hibátlan a Gyula

Labdarúgó NB II
2026.10.24. 20:55

A Haladás ismét fontos szerepet töltene be a magyar futballban

Labdarúgó NB II
2026.10.20. 06:31

NB III: kilencgólos thriller Dabason

Labdarúgó NB II
2026.10.18. 16:52

Gólzápor az NB III-ban: hetet vágott a Kaposvár, nyert az FTC II is

Labdarúgó NB II
2026.10.17. 16:10