NB III: véget ért két nagy széria, már csak egyetlen csapat veretlen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.08. 18:22
A Kisvárda és a Hatvan is elveszítette veretlenségét a labdarúgó NB III 13. fordulójának szombati játéknapján, így a szabadnapos Putnok megőrizte kényelmes előnyét a Keleti csoport élén. A Középcsoportot vezető Vác 0–0-t játszott egyik üldözője, a Monor otthonában, míg a nyugati első Budaörs hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Nagyatádot. Győzött a teljes NB III-as mezőny immár egyetlen veretlen csapata, a Dorog is.

KELETI CSOPORT: egyszerre szakadt meg a két nagy veretlenségi szériaKELETI CSOPORT: egyszerre szakadt meg a két nagy veretlenségi széria

Remekül alakult a Keleti csoport éllovasa, a Putnok szabadnapja: a borsodi csapat első számú üldözője, a Kisvárda 1–0-ra kikapott Kazincbarcikán, és elveszítette a veretlenségét az eddig harmadik helyezett Hatvan is, méghozzá hazai pályán a Tiszaújvárossal szemben (0–1). A Putnok őrzi négypontos előnyét.

A Kazincbarcika Lipusz Norbert 64. percbeli találatával – az utolsó percekben emberhátrányban játszva – gyűrte le a Kisvárdát. Lipusz egy perccel a becserélése után szerezte a mindent eldöntő gólt, méghozzá Lakatos Béla kihagyott tizenegyese után, a Szécsi Gergő által kiütött labdából – tudtuk meg a szon.hu tudósításából.

A Tiszaújváros az 59. percben került előnybe Hatvanban – Kovács Péter a lécről lepattanó labdát pofozta a hálóba –, és bár a hazaiak mezőnyfölénybe kerültek, nem sikerült megőrizniük a veretlenségüket.

A Hajdúböszörmény a 40 éves játékosedző, Igor Bogdanovics mesterhármasára alapozva verte 5–2-re a Salgótarjánt, amelynek kapusát, Vadon Dávidot a 80. percben, 3–2-nél kiállították.

Az egy hete négy gólt vágó Farkas János (Jászberény) ezúttal is betalált kétszer – csapata simán verte a Dombi Tibort is felvonultató DVSC-DEAC-ot –, és 13 góljával átvette a vezetést a keleti góllövőlistán a kisvárdai Marko Milovactól (12). A Felsőtárkány is egy duplázónak, Csóka Róbertnek köszönhette a győzelmét.

KÖZÉPCSOPORT: pontokat vesztett a Vác, kikapott a Kozármisleny

Az éllovas Vác 0–0-s döntetlent játszott a 13. fordulót a második helyen váró Monor vendégeként a Középcsoport szombati játéknapján. A Kozármisleny nem tudta kihasználni a Csank-csapat egymást követő második pontvesztését – a Bölcske Tóth Tibor duplájával győzte le 2–1 a hajrára emberhátrányba kerülő baranyaiakat.

Az ESMTK Fekete László duplájával győzte le a Maglódot, amelyből a 64. és a 93. perc között négy játékost állított ki a játékvezető.

A napokban edzőt váltó Orosháza Végh Ariel góljával legyőzte a SZEOL-t, a Dabas Takács Kornél két gólja révén hozta el a három pontot Bajáról.

A REAC Czimmermann Patrik 79. percbeli góljával egyenlített Szekszárdon.

NYUGATI CSOPORT: megtorpant a Tatabánya, éleződik a Budaörs–Dorog csata

A Budaörs meglehetősen eseménydús mérkőzésen 2–0-ra legyőzte mumusát, a Nagyatádot, így megőrizte minimális előnyét a szintén nyerő Dorog előtt a Nyugati csoport első helyén. A Tatabánya 3–2-re kikapott a jó formába lendülő Mosonmagyaróvár vendégeként.

Az Albert Flórián irányította budaörsiek Facebook-oldalának beszámolója szerint csapatuk az első félidőben sok gólszerzési lehetőséget kihagyott – egyebek mellett két büntetőt is –, ám a fordulás után Csobánki Ádám és Bogáti Péter révén kihasználta emberelőnyét. A két csapat legutóbbi két meccsét megnyerő nagyatádiaktól három játékost is kiállított a játékvezető (34., 77., 91. perc).

A Dorog – a teljes NB III-as mezőny immár egyetlen veretlen csapata – a 8. perctől emberelőnyben játszott az Újbuda ellen, és Fürjes Ádám, Sitku Illés, valamint Vigh Ádám góljával győzött 3–1-re.

A Mosonmagyaróvár Schmatovich Gábor, Simon András és Varga Tamás góljával a 23. percben meglepetésre már 3–0-ra vezetett a Tatabánya ellen, és bár a második félidőre emberhátrányba került (amit Móri Tamás és Kiprich Dániel kihasznált egy-egy góllal), begyűjtötte a három pontot. Az óváriak egymás után a harmadik bajnokijukat nyerték meg, a tatabányaiaknak megszakadt a nyolcas veretlenségi sorozatuk.

A Csepel 2–1-re legyőzte a BKV Előrét a fővárosi derbin (a közlekedésiek játékosa, Boda József mindkét kapuba betalált), és ugyancsak 2–1-re győzött az eddig nyeretlen Veszprém: Skriba Máté gólját még megválaszolták a diósdiak, Császár Attila a 90. percben lőtte a győztes gólt. Szép győzelmet aratott a Sárvár, a 4–1-ből Nagy András két góllal vette ki a részét.

NB III, 13. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

KELETI CSOPORT
Felsőtárkány–Gyöngyös 2–0
Nyírbátor–Bp. Honvéd-MFA 1–1
Hajdúböszörmény–Salgótarján 5–2
Kazincbarcika–Kisvárda 1–0
Hatvan–Tiszaújváros 0–1
Jászberény–DVSC-DEAC 3–0

TABELLA ITT!

KÖZÉPCSOPORT
Szekszárd–REAC 1–1
Baja–Dabas 0–2
Orosháza–SZEOL SC 1–0
Maglód–ESMTK 0–2
Monor–Vác 0–0
Bölcske–Kozármisleny 2–1

TABELLA ITT!

NYUGATI CSOPORT
Tököl–III. ker. TVE 0–0
Dorog–Újbuda 3–1
Sárvár–Rákosmente 4–1
Csepel–BKV Előre 2–1
Budaörs–Nagyatád 2–0
Mosonmagyaróvár–Tatabánya 3–2
Balatonfüred–Győri ETO II 1–2
Diósd–Veszprém 1–2

TABELLA ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik