NB III: a Lőrinci helyett az Egerszalók lehet harmadosztályú

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.05.05. 16:02
null
A Lőrinci szinte biztos, hogy nem vállalja az NB III-as indulást (Fotó: heol.hu)
Szinte biztosan nem vállalja a labdarúgó NB III-ban való indulást a tegnapi szövetségi döntéssel erre jogosulttá váló Lőrinci VSC, amely az élen végzett a Heves megyei I. osztályú bajnokságban. Helyette a második helyezett Egerszalók SE lehet a befutó, és úgy tűnik, a szalókiak – ha zöld utat kapnak – vállalnák is a magasabb osztályban való szereplést.


A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökségének hétfői döntése értelmében a felfüggesztett megyei I. osztályú bajnokságok sem folytatódnak, az elmaradt és hátralévő mérkőzéseket nem rendezik meg. A megyei I. osztályú bajnoki táblázatok jelenlegi állapota a záró táblázat, a küzdelemsorozatoknak nem lesz hivatalos végeredménye, így nem lesznek bajnokok, érmesek, végeredmény alapján feljutók és kiesők sem. A záró táblázatok első helyén álló csapatok (összesen húsz) lesznek jogosultak a 2020–2021-es idényben az NB III-as bajnokságba nevezni.

Heves megyében a Lőrinci VSC elsőségével ért véget a bajnokság, és bár a klub az NB III-ra adott be licenckérelmet – sőt, ezt meg is kapta –, a város polgármestere szerint jelen pillanatban 99 százalék, hogy nem tudják vállalni a harmadosztályt.

Nevezhetnénk az NB III-ba, de jelen állás szerint a megyei I. osztályban indulunk majd – ecsetelte a heol.hu megyei portálon Lőrinci polgármestere, egyben a klub elnökhelyettese, Víg Zoltán. – A klub főtámogatója az önkormányzat, nálunk megszorítások léptek hatályba, így 99 százalék, hogy nem tudjuk vállalni az NB III-at. Pillanatnyilag nem lehet látni, hogy azok a szponzorok, amelyek az önkormányzat mellett biztosítják az LVSC költségvetését, hogyan fognak visszaszállni a gazdaságba, és miként tudnak majd előállni, mint támogató. Ha leülök tárgyalni a szponzorokkal és az elnök úrral, és esetleg lenne egy olyan mecénás, aki képes lenne finanszírozni az NB III-at, akkor igen, lehet, hogy belevágnánk. De hangsúlyozom, felelőtlenség lenne olyat vállalni, aminek nem tudjuk a kimenetelét. Nem ismerjük a szponzorok szándékait és lehetőségeit, de azt tudom, hogy az önkormányzat miként áll és milyen megszorítások lesznek, ezért nem tudjuk vállalni a magasabb osztályban való indulást.”

A megyében a Lőrinci VSC mellett a második helyezett Egerszalók SE adott be licenckérelmet az NB III-ra, és úgy tűnik, a szalókiak – ha zöld utat kapnak – vállalnák is a magasabb osztályt.

Kedd reggel egyeztettem a témában Egerszalók polgármesterével, Varga Istvánnal, akivel abban maradtunk, ha lehetőségünk nyílik az NB III-as szereplésre, akkor élni akarunk vele – válaszolta a heol.hu érdeklődésére Sivák Sándor, a csapat edzője. – Ehhez az NB III-as licenc a rendelkezésünkre áll. Ha onnan nézzük a kérdést, hogy az anyagiakon túl mire van szükség, akkor esetünkben a lelátó befedése jelent feladatot, ami egyébként is a tervek között szerepelt. A pályánk jó minőségű, és várhatóan nagyobb taokeretre is nyílhat esély pályázni. Ezzel együtt jómagam csak a szakmáért felelek, és mivel a büdzsé kialakítása az elnökség hatáskörébe tartozik, a vezetőség döntése, mit vállal be a klub. Mivel a vezetők ezek után azt mondták, hogy nevezzünk, csak örülni tudok, ha így történik. Várjuk, hogy ehhez zöld utat kapjunk.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik