NB III: megint hatot vágott, már 71-nél jár a keleti első

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.28. 18:15
A Keleti csoportot vezető Kisvárda hazai pályán 6–0-ra legyőzte a Tiszaújvárost a labdarúgó NB III 20. fordulójának szombati játéknapján, és növelte is előnyét, mivel a Putnok csak döntetlent játszott. A Középcsoport élén álló Vác a Szentlőrinc ellen szintén begyűjtötte a három pontot, ellenben a nyugati első Budaörs két pontot Sárváron hagyott.

KELETI CSOPORTKELETI CSOPORT

A második félidőben ötször a kapuba találó Kisvárda az idény során nyolcadszor szerzett legalább öt gólt: tavasszal a Tiszaújváros előtt a Salgótarjánt (8–0), ősszel a Jászberényt (7–1), a most is kiütött Tiszaújvárost (7–0), a Gyöngyöst (6–0), a Felsőtárkányt (6–3), a Veresegyházt (5–3) és a Hajdúböszörményt (5–0) verte meg sokgólos meccsen. A Várdára a jövő héten a Szolnok elleni Magyar Kupa-negyeddöntő és a Putnok elleni rangadó vár – mindkettő idegenben.

A putnokiak döntetlennel hangoltak a „tavasz meccsére”: az 59. percben vezetést szereztek Dudás Attila öngóljával Salgótarjánban, de nem tudták megőrizni az előnyüket. A bennmaradásért harcoló hazaiak a 70. percben büntetőhöz jutottak – ráadásul Nagy Csabát kiállították a vendégektől –, és Alapi Gábor belőtte a tarjániaknak fontos pontot érő gólt.

A tavasszal eddig nyeretlen DVSC-DEAC Szécsi Márk duplájára alapozva már a szünetben négy góllal vezetett a Gyöngyös ellen a Keleti csoportban – betalált a kapuba ifjabb Sándor Tamás is –, és a második félidőben sem állt meg, így idénybeli legfölényesebb diadalát aratta.

Keleten győzött a Hatvan is, méghozzá a két sérült támadót, Simon Mátyást és Czibolya Gábort remekül helyettesítő Ficsor Richárd duplájával a Jászberény ellen. Érdekesség, hogy a 39. percben még a vendégek vezettek 1–0-ra, majd gyors gólváltást követően a 48. percre kialakult a 3–2-es végeredmény.

KÖZÉPCSOPORT

A Szentlőrincet fogadó, listavezető Vác Tóth Gergely fejesével szerzett vezetést az első félóra végén, a második játékrész elején Magos Mátyás lőtte a második gólt. Csank János csapata nyeretlenül megvívott három bajnoki után szerzett ismét három pontot.

A második helyezett Kozármisleny Lauer Norbert góljával úgy nyert rangadót Pesterzsébeten, hogy a 74. perctől emberhátrányban játszott. A Bölcske már a harmadik helyen nyomul, miután 2–0-ra nyert a hazai pályán sorozatban ötödször győzelem nélkül maradó Monor otthonában.

Két jó passzban lévő csapat csapott össze Szegeden: Beretka Péter közeli lövésével a SZEOL legyűrte a REAC-ot, és a csoportban egyedüliként megőrizte tavaszi veretlenségét.

A tavasszal eddig szintén veretlen „kis Vidi” háromgólos hátrányból még feljött egy gólra Gyulán, de Nagy Gergely a hajrában szerzett találatával biztossá tette a hazai győzelmet a Középcsoportban. A Szekszárd Fejes Péter duplájára építve megszerezte első tavaszi győzelmét.

NYUGATI CSOPORT

A Budaörs már a 20. másodpercben megszerezte a vezetést Sajbán Máté révén, de hiába játszott fölényben és alakított ki helyzeteket az első félidőben, nem sikerült növelnie az előnyt. A meccs hajrájában Mavolo Paolo tizenegyesből egyenlített, és ez a gól végül elég volt ahhoz, hogy az újonc meglepetésre otthon tartson egy pontot Albert Flórián feljutásra hajtó csapata ellen.

A budaörsiekhez közelebb került a fővárosban nyerő Győri ETO II – Mayer Milán a 83. és a 92. percben szerzett gólokkal fordított a III. kerület ellen – és a Nagyatádon Karacs Dániel hajrábeli találatával három pontot zsákmányoló Újbuda is.

Az élbolyból az alsóházba száműzött Dorog a második félidő derekán emberhátrányba került, de Máruska Vitalij hajrábeli góljával így is legyűrte a Balatonfüredet. A Csepel már az első félidőben kialakította a 3–0-s végeredményt a Mosonmagyaróvár ellen, a Diósd az utolsó félórában szerzett négy gólt Tökölön, míg a Rákosmente Turcsik Tamásnak az első félidő legvégén szerzett góljával győzte le a BKV Előrét.

LABDARÚGÓ NB III, 20. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

KELETI CSOPORT
DVSC-DEAC–Gyöngyös 6–0
Hatvan
–Jászberény 3–2
Hajdúböszörmény–Veresegyház 0–1
Nyírbátor–Felsőtárkány 2–0
Salgótarján–Putnok 1–1
Kisvárda–Tiszaújváros 6–0
Szabadnapos: Kazincbarcika

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSÁT ITT TEKINTHETI MEG!

KÖZÉPCSOPORT
Gyula
–Videoton II 4–2
Orosháza–Baja 0–1
Dunaharaszti–Dabas 3–1
SZEOL–REAC 1–0
ESMTK–Kozármisleny 0–1
Vác–Szentlőrinc 2–0
Monor–Bölcske 0–2
Maglód–Szekszárd 1–3

A KÖZÉPCSOPORT ÁLLÁSÁT ITT TEKINTHETI MEG!

NYUGATI CSOPORT
Dorog–Balatonfüred 1–0
Tököl–Diósd 0–4
III. ker. TVE–Győri ETO II 2–3
Rákosmente–BKV Előre 1–0
Sárvár–Budaörs 1–1
Csepel–Mosonmagyaróvár 3–0
Nagyatád–Újbuda 0–1
Szabadnapos: Tatabánya

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSÁT ITT TEKINTHETI MEG!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik