NB III: 50 milliós tartozás – Várhidi felmondott Tatabányán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.11. 11:36
null
Várhidi hónapok óta nem kapott fizetést (Forrás: <a href="http://www.kemma.hu" target="_blank">kemma.hu</a>)
A labdarúgó NB III Nyugati csoportjában szereplő Tatabánya 50 milliós tartozással küszködik. A klub szakmai igazgatójaként és vezetőedzőjeként is tevékenykedő Várhidi Péter megelégelte, hogy hónapok óta vár a fizetésére, és felmondott a csapatnál – írja a kemma.hu.

 

Várhidi szakmai igazgatóként került az NB III-as Tatabánya alkalmazásába az előző idény közben, miután távozott az akkor még másodosztályú Szigetszentmiklóstól. A szezon vége előtt már a vezetőedzői feladatokat is a korábbi szövetségi kapitány látta el. A tervek szerint a 2016–2017-es szezonnak is ilyen felállásban futott volna neki a Tatabánya, de a klub hatalmas tartozást halmozott fel az utóbbi időben, többek között a szakember fizetése is hónapok óta csúszik.

„Hónapok óta hitegetnek, hogy megkapom a fizetésem, de nem teljesítették a szerződésben vállalt kötelezettségüket, csak ígérgettek – nyilatkozta Várhidi a sportfaktor.hu-nak. – Eddig tartott a türelmem, azonnali hatállyal felmondtam, és az MLSZ-ben is jeleztem ezt a helyzetet.”

Várhidi hónapok óta nem kapott fizetést (Forrás: kemma.hu)
Várhidi hónapok óta nem kapott fizetést (Forrás: kemma.hu)

Egy évvel ezelőtt az AGS Sport 23 Kft. 70 százalékos tulajdonrészt szerzett az FC Tatabánya együttesét működtető gazdasági társaságban, a nagy várakozásokkal ellentétben azonban a klub azóta csak rosszabb helyzetbe került. A tatabányai önkormányzat sajtóközleményt adott ki a klub helyzetét kommentálva.

„A Massimiliano Caroletti vezette cég tavaly szeptemberben azt vállalta, hogy hozzájárul a Tatabánya FC Kft. tőkerendezéséhez, illetve a későbbiekben finanszíroznák a játékosok és a szakmai stáb juttatásait. További célként fogalmazták meg hosszú távon az együttes magasabb osztályban való szerepeltetését, aminek eléréséhez a szükséges infrastrukturális hátteret és az utánpótlásbázis működtetését a város biztosítja” – fogalmaz a közlemény.

Az önkormányzat kiemelte, hogyteljesítette az összes vállalását, az AGS Sport 23 Kft. azonban nem, sőt, adósságai meghaladják az 50 millió forintot.

„A patinás klub jövője azon múlik, miként fogja teljesíteni a szerződésben vállalt kötelezettségeit az új tulajdonos. A város továbbra is elkötelezett a sport és benne a futball támogatása iránt, a megállapodásban foglaltak értelmében, az utánpótlás és az infrastruktúra fejlesztése mellett az NB III-as klubot is támogatja, de ennek feltétele a jelenleg átláthatatlan gazdálkodás rendbetétele” – teszi hozzá a közlemény.



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik