NB II: visszavonult az előző idény legidősebb gólszerzője

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.06.26. 17:53
null
Sitku Illés (a háttérben) befejezte pályafutását (Fotó: Micheller Szilvia)
Befejezte hosszú labdarúgó-pályafutását Sitku Illés. A 42 esztendős támadó rengeteg hazai csapatban megfordult, légióskodott Törökországban, bemutatkozott a magyar válogatottban, az utóbbi öt évben pedig az NB II-es Dorogban szerepelt. A futballtól és a dorogiaktól nem szakad el, a továbbiakban a klub sportigazgatója lesz – számolt be róla a Komárom-Esztergom megyei együttes honlapja.


A 42 esztendős Sitku Illés hosszú pályafutása során futballozott a Ferencvárosban, Budafokon, a III. Kerületi TVE-ben, Csepelen, Pécsen, a Lombard Pápában, a Balaton FC Siófokban, a Fehérvár FC-ben (majd Videotonban), Újpesten, Tatabányán és Dunaújvárosban.

Az utóbbi négy és fél évben Dorogon játszott, összesen 174 tétmérkőzésen lépett pályára a dorogiaknál és 33 gólt szerzett. 2007 tavaszán fél évig Törökországban légióskodott az Ankaraspornál. Egy alkalommal szerepelt a magyar válogatottban is, 2005 decemberében Antigua és Barbuda ellen szavazott bizalmat neki Lothar Matthäus szövetségi kapitány.

Sitku Illés lett egyébként a 2019–2020-as NB II-es bajnoki idény legidősebb gólszerzője, hiszen augusztus 7-én, 41 és fél évesen bevette a Nyíregyháza kapuját a 91. percben – a találat ráadásul győztes gól volt. A csatár hatékonyságának bizonyítéka, hogy pályafutása minden bajnoki idényében eredményes tudott lenni.

Sitku nem szakad el a labdarúgástól, a Dorogi FC sportigazgatójaként dolgozik a továbbiakban, e poszton segíti a szakmai stáb munkáját.

A Doroggal kapcsolatos további hír még, hogy távozott a keretből Borsos Vilmos, Forró Gyula, Takács Péter és Paudits Patrik utóbbi Békéscsabára szerződött. Két új játékos is van már a keretben, az NB III-as Taksonytól a kapus Tulipán Ákos érkezett, valamint a védelem megerősítésére a szegedi kötődésű, legutóbb a szintén harmadosztályú Iváncsában szereplő Zabari Dávid jött.

A klub vezetősége meghosszabbította Délczeg Gergely, Lénárth Tamás, Papp Máté, Rjasko Mihajlo, Vajda Gellért és Vígh Ádám lejáró szerződését.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DOROGNÁL
Érkezők: Fürjes Ádám (Taksony – kölcsönből vissza), Tulipán Ákos (Taksony), Zabari Dávid (Iváncsa)
Távozók: Borsos Vilmos (Paks – kölcsönből vissza), Forró Gyula (?), Földi Botond (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Paudits Patrik (Békéscsaba), Sitku Illés (visszavonult), Takács Péter (?)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik