NB II: Véber marad, de két mezőkövesdit kitett a keretből

Vágólapra másolva!
2012.10.30. 08:48
Címkék
Véber György iránt töretlen a bizalma a másodosztályban szereplő Mezőkövesd-Zsóry klubvezetőségének, viszont a szakember javaslatára két labdarúgó kikerült a keretből.

„Tény, gödörbe kerültünk, de valahogy csak kijövünk belőle – mondta a megkeresésünkre Hagyacki József ügyvezető elnök. – Most olyan passzban vagyunk, amikor semmi sem sikerül, de azért ne felejtse el: korábban ugyanezek a játékosok nyertek egymás után hatszor. Ha valaki azt mondta volna az idény kezdetekor, hogy a tizenegyedik fordulót követően egy pont hátránnyal a harmadik helyen állunk, biztosan elfogadjuk. Persze így, hogy hat meccsből tizennyolc pontunk volt, már van az emberekben némi hiányérzet. De... A bajnokságnak úgy indultunk neki, hogy az első öt hely valamelyikét akarjuk megszerezni, ezen a sikerek idején sem módosítottunk, és most sem tesszük. Egy biztos: a bizalmunk töretlen Véber György iránt, a szakember nyugodtan dolgozhat, mert képesnek tartjuk arra, hogy a csapatot oda vezesse, ahol látni szeretnénk."

A vezetőedzővel szemben tehát él a bizalom, ám nem mindenkivel kapcsolatban mondható ez el. A klub hétfőn hivatalos közleményt adott ki, amelyben közli, Véber György javaslatára Elek Norbertet és Jeremiás Gergőt felmentette az edzések látogatása alól.

A Mezőkövesd hat győzelemmel kezdte a bajnokságot, és hétpontos előnnyel állt a Keleti csoport első helyén. A legutóbbi öt meccsen viszont nyeretlen maradt, közben négyszer kikapott. A tabella alsó fokára még így is felfér, de már a középmezőny is nagyon feljött rá. A hetedik Dunakanyar-Vác hátránya két pont vele szemben.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
19 perce

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
20 perce

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
36 perce

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
37 perce

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
59 perce

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
1 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik