NB II: újabb játékost vett kölcsön a Honvédtól a Dorog

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.05. 14:19
A Budapest Honvéd kölcsönadta 18 éves kapusát, Vajda Dánielt a Dorognak – tudtuk meg az NB II-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjáról.

Vajda Dániel – aki tavasszal kölcsönben öt NB II-es mérkőzésen védett a Budaörsben – tagja volt a 2015-ös Puskás-Suzuki-kupa döntőjében a Real Madridot legyőző Honvédnak.Vajda Dániel – aki tavasszal kölcsönben öt NB II-es mérkőzésen védett a Budaörsben – tagja volt a 2015-ös Puskás-Suzuki-kupa döntőjében a Real Madridot legyőző Honvédnak.

Eldőlt az is, hogy az ugyancsak a kispestiek keretéhez tartozó középhátvéd, Bora György az előző szezonhoz hasonlóan a 2017–2018-asban is Dorogon játszik kölcsönben.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DOROGNÁL
Érkezők: Zima Ádám (Puskás Akadémia, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Bora György (Bp. Honvéd – a legutóbbi idényre szóló kölcsönvétel után ismét), Vajda Dániel (Bp. Honvéd – legutóbb Budaörs)
Kölcsönből visszatérők: Fürjes Ádám (Cegléd), Nagyházi Dávid (BKV Előre)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bor Dávid (Paks – onnan Sopron), Bora György (Bp. Honvéd), Demjén Patrik (MTK), Kővári Róbert (Paks – onnan Sopron), Medgyes Zoltán (Haladás), Tóth Martin (Haladás)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
12 órája

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:57

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik