NB II: továbbra is hibátlan a Mezőkövesd

Vágólapra másolva!
2012.09.09. 18:43
Címkék
Negyedik mérkőzését is megnyerte az NB II Keleti csoportjában a Mezőkövesd-Zsóry, Véber György csapata az eddig szintén veretlen Vasas győzte le minimális különbséggel. A kis Loki győztesen távozott Kispestről, míg a Nyugati csoportban két hazai győzelem született.

A Sopron csak óriási nehézségek árán, kettős emberelőnyben tudta megfordítani a Haladás második csapata elleni meccset, míg a rosszul rajtoló BKV Előre hatalmas izgalmak után a 92. percben szerezte meg a győztes gólt, amely egyúttal az első győzelmet jelentette számukra a bajnokságban.

LABDARÚGÓ NB II
4. FORDULÓ
KELETI CSOPORT
MEZŐKÖVESD-ZSÓRY–VASAS 1–0 (0–0)
Mezőkövesd, 1500 néző. Vezette: Iványi Z. (Albert I., Buzás).
MEZŐKÖVESD: Szántai – Hegedűs Cs., Lakatos B., Elek N., Éles – Sigér, Irhás (Jeremiás, 65.), Bognár I. (Dobos, 58.) – Bogdány, Hamar Á., Lipusz (Bagi, 71.) Vezetőedző: Véber György
VASAS: Szatmári Z. – Görgényi, Lucas, Mileusznics (André, 66.), Katona M. (Füredi, 77.) – Ferkó Á., Thiago – Polényi, Mundi R. (Szilágyi P., 56.), Deyvison – Bobo Vezetőedző: Joaquim Machado Goncalves
Gólszerző: Hamar Á. (11-esből, 1–0) a 43. percben
MESTERMÉRLEG
Véber György: – Értékelhetetlen teljesítménnyel szereztük meg a három pontot.
Joaquim Machado Goncalves: – Sok helyzetet dolgoztunk ki, de ezeket kihasználatlanul hagytuk, ráadásul a játékvezető egy olyan tizenegyest ítélt meg, amit csak ő látott annak.
BP. HONVÉD-MFA–DVSC-DEAC 0–1 (0–0)
Bozsik-stadion, 200 néző. Vezette: Barna (Nagy T., Kiss I B.)
HONVÉD-MFA: Vereckei – Moga, Remes, Tandia, Gengeliczki – Lengyel Gy. (Vólent, 66.), Csontos, Futó, Varga M. (Nagy G., 73.) – Rajics, Erdélyi Edző: Pári Sándor
DVSC: Szécsi G. – Kuti, Albert I., Ludánszki B., Kovács M. – Ferenczi J., Gál M., Birtalan B., Engel (Györky, 82.) – Sl. Bouadla (Szatmári, 89.), Angyal (Kincses, 92.) Edző: Szalánczi Tamás
Gólszerző: Ferenczi J. (11-esből, 0–1) a 69. percben
MESTERMÉRLEG
Pári Sándor: – Ezt a mérkőzést valaki elintézte, aki itt volt, láthatta, s így tudja miről beszélek. Felháborító!
Szalánczi Tamás: – Két fiatal csapat meccsén a második félidei teljesítményünkkel megérdemelten győztünk, bár a végén szerencsénk is volt.
A FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉNYEI
Nyíregyháza Spartacus–Újpest FC II 2–1
Szolnoki MÁV FC–Békéscsaba Előre 0–0
Ferencvárosi TC II–Kazincbarcikai SC 1–1
Ceglédi VSE–Szeged 2011 1–1
Putnok VSE–Balmazújváros 2–1
Dunakanyar-Vác–Orosháza FC 0–2
NYUGATI CSOPORT
SOPRONI VSE–HALADÁS II 2–1 (0–1)
Sopron, 800 néző. Vezette: Berke (Butkai, Mohos)
SVSE: Sásdi – Bognár Zs., Baranyai, Seper, Fazakas – Horváth A. (Csikós, 78.), Pintér (Varga G., a szünetben), Deme – Gaál, Szabó L. (Balázs, 69.), Farkas J. Megbízott edző: Borsi Csaba
HALADÁS: Mursits – Jagodics M., Nagy Z., Devecseri, Farkas M. – Szeles, Szakály A., Kulcsár K. (Czafit, 55.) – Gyurján, Kalász (Kaiser, 86.), Ugray (Gőcze, 73.). Edző: Tóth László
Gólszerző: Gyurján (0–1) a 15., Deme (11-esből, 1–1) a 62., Horváth A. (2–1) a 73. percben
Kiállítva: Gyurján (második sárga lap után) a 16., Mursits (buktatta a gólhelyzetben lévő Farkas Jánost) a 62. percben
MESTERMÉRLEG
Borsi Csaba: – A tizenegy hónapos böjt – októberben nyertünk utoljára hazai pályán – rányomta a bélyegét a játékunkra, de biztos vagyok abban, hogy innen csak felfelé vezet az út.
Tóth László: – A Sopron egy 4–2–3–2-es játékrendszerben futballozott, és az az egy plusz ember a miénket 1–4–3–1-re módosította. Ennek ellenére büszke vagyok a csapatomra.
BKV ELŐRE–GYŐRI ETO II 3–2 (0–0)
Sport utca, 300 néző, Vezette: Berényi (Kovács II G., Kulcsár J.)
BKV: Horváth G. – Sebők I., Máj, (Halápi, 72.), Nyárasdi, Fürjes – Aranyos M., (Nagy G, 69.), Mayer, Dóczi, Enyingi (Kiss K., 73.) – Michel, Berki P. Vezetőedző: Menczeles Iván
ETO II: Molnár P. – Kálmán A., Paget, Köles J., Medgyes – Ahjupera, Kozma M., Németh L. – Fekete D. (Nicsenko, 62), Serfőző (Varga T., a szünetben), Andrics (Matetits, 57.) Edző: Sándor István
Gólszerző: Michel (1–0) az 58., Ahjupera (1–1) a 70., Matetits (1–2) a 79., Kiss K. (2–2) a 84., Halápi (3–2) a 92. percben
MESTERMÉRLEG
Menczeles Iván: – Nagyszerű győzelem volt, a szív diadala. Az egész csapat fantasztikusan teljesített.
Sándor István: – Az a csapat, amelyik a mérkőzés vége előtt tíz perccel vezet, és végül mégis kikap, az megérdemli a vereséget.
A FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉNYEI
Csákvár–Tatabánya FC 0–1
Bajai LSE–Kozármisleny SE 0–2
Puskás Akadémia FC–Paksi FC II 2–1
Kaposvári Rákóczi II–Gyirmót FC 0–0
Veszprém FC–FC Ajka 0–0
ZTE FC–Szigetszentmiklósi TK 2–1

 

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Mezőkövesd-Zsóry 4 4 9–3 +6 12
2. Orosháza FC 4 3 1 10–7 +3 9
3. Szeged 2011 4 2 2 11–7 +4 8
4. Békéscsaba Előre 4 2 1 1 11–9 +2 7
5. Dunakanyar-Vác 4 2 1 1 8–6 +2 7
6. Nyíregyháza Spartacus 4 2 1 1 4–4 0 7
7. DVSC-DEAC* 4 2 2 8–7 +1 6
8. Újpest FC II* 4 2 2 6–7 –1 6
9. Ceglédi VSE 4 1 2 1 8–8 0 5
10. Vasas 4 1 2 1 3–3 0 5
11. Putnok VSE 4 1 1 2 6–9 –3 4
12. Kazincbarcikai SC 4 1 1 2 5–8 –3 4
13. Balmazújváros 4 1 3 5–7 –2 3
14. Budapest Honvéd II-MFA* 4 1 3 5–8 –3 3
15. Szolnoki MÁV FC 4 2 2 3–5 –2 2
16. Ferencvárosi TC II* 4 1 3 2–6 –4 1
A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Puskás Akadémia FC 4 3 1 9–5 +4 10
2. Kozármisleny SE 4 3 1 8–2 +6 9
3. Gyirmót FC 4 2 2 8–5 +3 8
4. FC Ajka 4 2 2 4–1 +3 8
5. Soproni Vasutas SE 4 2 1 1 9–4 +5 7
6. Tatabánya FC
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik