Feczesin mesterhármast rúgott, csak ikszelt az MTK, a Budafok és a Siófok

Vágólapra másolva!
2020.02.16. 13:58
Feltámadtak az alsóházi együttesek a labdarúgó NB II 24. fordulójában. A Szolnok Gyirmótról, az Ajka Nyíregyházáról vitte haza a három pontot, és fölényesen nyert a kieső helyen álló Haladás is a Csákvár ellen. Kétgólos hátrányból, vitatott tizenegyessel a hosszabbításban mentett pontot az ETO a Kazincbarcika átmeneti otthonában, Putnokon. Nem ment viszont a dobogósoknak, az éllovas MTK a Békéscsabával, a második Budafok a Doroggal, a harmadik Siófok a Szeged-Csanáddal ikszelt hazai pályán. A Vasas Feczesin Róbert triplájával hátrányból győzte le a Tiszakécskét, és feljött a negyedik helyre.
A Békéscsaba két hete a Vasas, most az MTK otthonából vitt haza egy pontot (Fotó: Török Attila) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
A Békéscsaba két hete a Vasas, most az MTK otthonából vitt haza egy pontot (Fotó: Török Attila) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

 

A 24. forduló legnagyobb meglepetését a Szolnoki MÁV szolgáltatta azzal, hogy nyerni tudott a játéknap előtt még ötödik Gyirmót otthonában. Az első negyedóra letelte után pár perccel a télen Mezőkövesdről igazolt Novák Csanád egyéni akciójából az újonc szerzett vezetést, ezt a szokásoknak megfelelően szögletet követően Májer Milán révén még a szünet előtt kiegyenlítette a kisalföldi gárda. A hajrá ismét a Tisza-partiaknak sikerült jobban, Szabó Péter a balról jövő beadást bólintotta a gyirmóti kapuba. Mivel Csertői Aurél csapata a három tavaszi fordulóban még csak egy pontot kapart össze, könnyen elképzelhető, hogy a közeljövőben váltás lesz a kék-sárga együttes kispadján.

Hasonló fegyvertényt hajtott végre az Ajka is, amely Nyíregyházán gyűjtötte be a három pontot. Már a meccs elején nagy lehetőséghez jutott Kis Károly együttese. Csizmadia Zoltán buktatásáért rúghatott büntetőt Nagy Krisztián, ám középre tartó lövését a hazaiak kapusa, Ásványi Balázs kivédte. Továbbra is az újonccsapat volt veszélyesebb, ám egy lesgólt követően Nagy hiába vitte el a labdát már a kapus mellett is, Végső Előd a gólvonalról kirúgta a labdát. Már ő sem tudott azonban segíteni a második félidőben, amikor Csizmadia egyedül ugrott ki, és megszerezte az ajkaiak győztes gólját. A Szpari – a Gyirmóthoz hasonlóan – még csak egy döntetlent tud felmutatni 2020-ban, és idén mindkét hazai meccsét elbukta.

Két gól nélküli mérkőzés után megszerezte első idei győzelmét a Haladás, amely fölényesen verte meg az ősszel még brillírozó, ám most már csak hetedik Csákvárt. Mátyus János kieső helyen álló csapatából Tóth-Gábor Kristóf duplázott, a harmadik gól Farkas II Balázs nevéhez fűződik. Ezzel a Haladás két pontra megközelítette az előtte álló Tiszakécskét.

Sokáig úgy nézett ki, hogy a Kazincbarcika is három ponttal gyarapodik ezen a hétvégén az ETO ellen. A borsodi csapat ideglenes otthonában, Putnokon egy gyors kontrából, majd egy szabadrúgás utáni fejesből kétgólos előnybe került, de az ETO-nak Vaszil Vaskeba jóvoltából még a pihenő előtt sikerült szépítenie. A második felvonás első felében több helyzetük is adódott a győrieknek, de egy ízben Fótyik Dominik a gólvonalról mentett, máskor pedig a remekül védő Horváth László hárított. Fordulópontot jelentett, hogy Dzurják József a 64. percben sérülés miatt kénytelen volt lecserélni kapusát. A hajrában bebiztosíthatta volna győzelmét a Barcika, ehelyett azonban a ráadás negyedik percében Toma György kiállítást érő szabálytalansága miatt büntetőt kapott az ETO, és ezt Nemanja Andrics értékesítette, megmentve egy pontot a zöld-fehéreknek.

Ide kapcsolódik, hogy a Kazincbarcika vasárnapi bejelentése szerint kooperációs szerződést kötött az élvonalbeli Diósgyőri VTK-val.

A játéknap másik érdekessége volt, hogy – bár mindhárom dobogós hazai közönség előtt lépett pályára – egyiknek sem sikerült nyernie, és mindannyian döntetlent játszottak. A listavezető MTK az első játékrész végén hátrányba került a masszív Békéscsabával szemben, fordulás után azonban Prosser Dániel révén egyenlített, sőt az utolsó percekben a győzelmet is kibrusztolhatta volna, de a lila-fehérek – akárcsak két fordulóval ezelőtt a Vasas stadionjából – most is elvittek egy pontot.

A második Budafok a Dorogot látta vendégül, amely a múlt héten még a sereghajtó Vácot sem tudta legyűrni. Bár Csizmadia Csaba együttesének rengeteg helyzete adódott, ezek közül egyet sem sikerült értékesítenie. A Dorognak egymás után második bajnokiján nem esett gól, és már öt forduló óta nyeretlen Németh Szabolcs gárdája.

A harmadik Siófok a Szeged-Csanádot fogadta, amelynek két helyzete is volt a meccs elején, ám ezek kimaradtak, majd szünet után nem sokkal a Balaton-partiak jutottak előnyhöz. Tajthy Tamás fejesét a szegediek kapusa, Takács János bravúrral még kiütötte, ám a labda éppen Elek Bence elé került, aki az ötösről a hálóba passzolt. Még negyedóra sem telt el, amikor egy szabadrúgás után a csereként beálló Kóródi Nándor harcolt ki tizenegyest, amelyet Germán Tamás higgadtan értékesített. Összességében a Szeged közelebb állt a győzelemhez.

Egy félidőn keresztül úgy tűnt, hogy a Békéscsaba elleni 0–0 után ismét nem sikerül hazai pályán nyernie a Vasasnak, hiszen a Tiszakécske Tölgyesi Viktornak köszönhetően első lövéséből gólt szerzett. A második játékrész elején azonban jött Feczesin Róbert, és kis túlzással egymaga megfordította a mérkőzést. Előbb egy buktatásáért megítélt büntetőt vágott a jobb felső sarokba, ezt követően közelről jobbal, majd kissé távolabbról ballal talált be a kapuba. Tizennyolc perc alatt klasszikus mesterhármast ért el, a piros-kék alakulat pedig felkúszott a negyedik helyre, és két pontot faragott a hátrányából a feljutó helyen álló Budafokkal szemben.

A gyakorlatilag kiesőnek tekinthető Vác ismét Balmazújvárosban látta vendégül soros ellenfelét, a Soroksárt. A fővárosi együttes Szánthó Regő révén már a harmadik percben betalált, megadva a találkozó alaphangját. Mivel a Duna-partiak edzőjük, Bánföldi Zoltán szerint eddigi talán legrosszabb teljesítményüket nyújtották, esély sem volt a fordításra, sőt, Lőrinczy Attila révén a Soroksár bebiztosította győzelmét. Lipcsei Péter csapata a legutóbbi öt bajnokijából négyet megnyert, és már a nyolcadik a tabellán.

LABDARÚGÓ NB II
24. FORDULÓ

MTK BUDAPEST–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE 1–1 (0–1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1706
néző. Vezette: Oláh Gábor (Máyer Gábor, Sinkovicz Dániel)
MTK: Somodi – Katona M., Pintér Á. (Kata, 79.), Baki, Deutsch B. – Cseke, Mezei – Prosser, Bognár I., Schön – Lencse (Gera D., 88.). Vezetőedző: Michael Boris
BÉKÉSCSABA: Ribánszki – Nagy S. (Polényi, 57.), Farkas M., Mészáros M. (Babinyecz, 79.) – Szalai D., Váradi, Király P., Máris (Gréczi M., 71.) – Lukács R., Kovács Á., Pantovics. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Gólszerző: Pantovics (0–1) a 36., Prosser (1–1) a 47. percben
MESTERMÉRLEG
Michael Boris:
– Nem ment úgy a csapatomnak, mint az elmúlt fordulókban, mivel rengeteg technikai hibát követtünk el. Nagyobb nyomás alatt kellett volna tartanunk az ellenfelünket.
Schindler Szabolcs: – Kicsit megleptük az MTK-t azzal, hogy „magasan” kezdtük a védekezésünket. Sok labdát szereztünk, ha kicsit jobban sáfárkodunk a lehetőségeinkkel, több gólt is szerezhettünk volna. Reális a döntetlen, amely számunkra bravúros eredmény.

VASAS–TISZAKÉCSKEI LC 3–1 (0–1)
Illovszky Rudolf Stadion, 2400
néző. Vezette: Kovács Gergely (Kulman Tamás, Kis Zoltán)
VASAS: Jova – Szivacski (Terbe, a szünetben), Csató M., Tóth Bence, Lakatos Cs. – Kovács M. (Hinora, 57.), Hidi M. S., Szatmári L. – Birtalan (Szilágyi Z., 85.), Feczesin, Balajti. Vezetőedző: Bene Ferenc
TISZAKÉCSKE: Varga Á. – Oláh M., Temesvári, Csáki, Farkas N. – Horváth A. (Szuhodovszki, 61.) – Lukács D. – Tölgyesi, Tóth Barnabás, Simon M. (Gréczi G., 68.) – Zádori (Máté J., 71.). Vezetőedző: Virágh Ferenc
Gólszerző: Tölgyesi (0–1) a 15., Feczesin (11-esből, 1–1) a 48., Feczesin (2–1) az 58., Feczesin (3–1) a 65. percben
MESTERMÉRLEG
Bene Ferenc:
– Mondhatnám, hogy nem lett több hajam ettől a meccstől... Az első félidőben gyengén játszottunk, sokkal több futóteljesítményt kell belevinni a játékba, a vendégek nem érdemtelenül rúgtak gólt. A második félidőben egészen más csapat ment ki a pályára, helyenként közönségszórakoztató játékot nyújtottunk.
Virágh Ferenc: – Jól kezdtünk, az első félidőben, mindent megvalósítottunk, amit elterveztünk. A mérkőzés fordulópontja a tizenegyes volt. Akadtak helyzeteink, amelyeket nem rúgtunk be, a Vasasban viszont olyan extra játékosok vannak, akik bármikor eldönthetnek egy ilyen mérkőzést. Most is ez történt.

KAZINCBARCIKAI SC–ETO FC GYŐR 2–2 (2–1)
Putnok
, Váradi Béla Sportközpont, 250 néző. Vezette: Ducsai József (ifj. Varga Gábor, Kovács II Gábor)
KAZINCBARCIKA: Horváth L. (Fila, 63.) – Heil, Szűcs K., Fótyik, Farkas A. – Toma, Krausz, Géringer T., Korbély (Mitruscsák, 59.) – Oldal (Fekete Á., 73.), Kovác. Vezetőedző: Dzurják József
GYŐR: Gyurákovics – Kovács K., Dvorschák (Kiss M., 75.), Gengeliczki, Fejes A. – Bagi, Simon Á., Andrics – Gaál B. (Simon A., 69.), Horváth Z. (Lovrencsics B., 72.), Vaskeba. Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Kovác (1–0) a 25., Krausz (2–0) a 39., Vaskeba (2–1) a 44., Andrics (11-esből, 2–2) a 94. percben
Kiállítva: Toma (kezezésért) a 93. percben
MESTERMÉRLEG
Dzurják József: – Sajnálom a játékosaimat, ugyanis az első félidőben nagyszerűen játszottunk. A szünet után hatalmas erővel küzdöttünk, és megnyerhettük volna a mérkőzést. Nem sikerült, mert a hosszabbításban ajándék tizenegyest kaptak a vendégek, egyszerűen nevetséges esetnek tűnt. A játékosomnak nem a kezét, hanem az arcát találta el a labda...
Kondás Elemér: – Küzdelmes, változatos és fordulatos mérkőzést játszottunk. Az első félidőt átaludtuk, de szerencsére az utolsó pillanatokban szereztünk egy gólt. A második félidőt végigtámadtuk, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de a jobbnál jobb lehetőségeket is elhibáztuk. Mérkőzéslabdánk is volt, de elhibáztuk.

SZOMBATHELYI HALADÁS–AQVITAL FC CSÁKVÁR 3–0 (1–0)
Szombathely,
1533 néző. Vezette: Berényi Tamás (Kovács Gábor, Horváth Zoltán)
HALADÁS: Verpecz – Schimmer, Jagodics M., Bosnjak, Balogh F. (Kiss B., 67.) – Tóth D., Holdampf, Jancsó, Rácz F. – Schuszter (Farkas II B., a szünetben), Tóth-Gábor K. (Doktorics, 81.). Vezetőedző: Mátyus János
CSÁKVÁR: Markek – Nándori, Albert I., Tányéros Á., Galambos (Sejben, a szünetben) – Tamás N., Mészáros D. (Kiprich Á., 61.), Kocsis B., Sipos Z. – Komáromi (Daru, 61.), Baracskai. Vezetőedző: Visinka Ede
Gólszerző: Tóth-Gábor K. (1–0) a 46., Tóth-Gábor K. (2–0) az 57., Farkas II B. (3–0) a 67. percben
MESTERMÉRLEG
Mátyus János:
– Ilyen helyzetben lévő együttesnek minden pont számít. Látszik a csapatomon, hogy jó úton jár, és fejlődik. Bizonyítottuk, mi nemcsak védekezésben, hanem támadásépítésben és -befejezésben is tudunk jeleskedni.
Visinka Ede: – Az első félidőben taktikai csata folyt. A második félidőben gyengén játszottunk, emiatt szégyellem is magamat. El kell gondolkodnunk, és ki kell elemeznünk azokat a hibákat, amelyek a vereséget okozták.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–FC AJKA 0–1 (0–0)
Nyíregyháza
, 1033 néző. Vezette: Nagy Norbert (Márkus Tamás, Tőkés Róbert)
NYÍREGYHÁZA: Ásványi – Csilus Á., Fodor F., Végső, Forgács D. – Patvaros, Papp M. (Kovács N., 72.) – Szinanovics (Boda B., 60.), Kártik, Gyurján B. (Györgyi, 60.) – Ötvös B. Vezetőedző: Lengyel Roland
AJKA: Horváth D. – Kovács N., Heffler T., Tar, Présinger – Kenderes, Tóth G. – Soltész D. (Nagy I., 88.), Zamostny, Csizmadia Z. (Nagy B., 86.) – Nagy M. K. (Horváth P., 69.). Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerző: Csizmadia Z. (0–1) az 51. percben
MESTERMÉRLEG
Lengyel Roland:
– Rosszul kezdtük a mérkőzést. Azt hittem, az Ásványi Balázs által kivédett tizenegyes erőt ad a folytatásra, de nem így történt, mert a védelem végig zavart volt, nem lendültünk bele a játékba. Ívelgettük a labdát, pedig amikor passzoltunk, rögtön volt két helyzetünk. Szünet után szinte egyből gólt kaptunk, és bár az egyenlítés ott volt Ötvös Bence lábában, ziccert rontott.
Kis Károly: – Az első félidőben jól játszottunk, a hazaiakat is meglephette a bátor kezdésünk. Ekkor olyan előnyre is szert tehettünk volna, amely el is dönthette volna a meccset, elég, ha csak a Nagy Mihály Krisztián által kihagyott tizenegyest említem. Színvonalas mérkőzés volt, igazi presztízscsata, rengeteg ütközéssel. Szünet után annyi változott, hogy újabb szép akciónkból gólt szereztünk, és bár a hajrában nagy erőket mozgósított a Szpari, sikerült megőrizni az előnyünket.

BFC SIÓFOK–SZEGED-CSANÁD GA 1–1 (0–0)
Siófok
, 400 néző. Vezette: Veizer Roland (Bede Tamás, Bertalan Dávid)
SIÓFOK: Hutvágner – Kővári, Lorentz, Jagodics B., Kiss B. – Csilus T., Réti, Tajthy (Horváth A., 70.) – Bencze (Horváth P., 60.), Elek B., Remili. Vezetőedző: Gál István
SZEGED: Takács J. – Kuti, Tóth G., Deák I., Mohl – Oláh G. – Zvara, Germán T., Dobronoky (Koródi, 59.) – Grumics, Gajdos (Hudák, 65.). Vezetőedző: Joao Janeiro
Gólszerző: Elek B. (1–0) az 55., Germán (11-esből, 1–1) a 69. percben
MESTERMÉRLEG
Gál István:
– Gyengén, enerváltan játszottunk. Nem érdemeltünk győzelmet, igazságos döntetlen született. Pozitívum, hogy a hazai veretlenségünk megmaradt.
Joao Janeiro: – A csapat megoldotta, amit kértünk – csak a több gól hiányzott...

GYIRMÓT FC GYŐR–SZOLNOKI MÁV FC 1–2 (1–1)
Győr-Gyirmót, 380
néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Király Krisztián, Rózsa Dávid)
GYIRMÓT: Rusák – Villám, Hudák, Németh B., Krebsz – Vass Á. – Májer, Nagy P., Vogyicska (Koltai, 75.), Herjeczki (Heffler N., 61.) – Szabó L. (Varga B., 54.). Vezetőedző: Csertői Aurél
SZOLNOK: Molnár-Farkas – Csirmaz, Tisza, Horgosi (Kotula, 86.), Tamás L., Bárdos – Albert Á., Rokszin (Kurdics, 77.), Földi – Vólent (Szabó P., 63.), Novák. Vezetőedző: Csábi József
Gólszerző: Novák (0–1) a 18., Májer (1–1) a 42., Szabó P. (1–2) a 83. percben
MESTERMÉRLEG
Csertői Aurél:
– Ami hibát el lehet követni egy meccsen, azt bemutattuk... Néhány játékosunk túl van értékelve, nemcsak a lelkesedéssel és az akarással, hanem a tudással is akadnak problémák. Jó lenne, ha néhány futballistánk is vállalná a felelősséget az eredménytelenséget követően.
Csábi József: – Fontos három pontot szereztünk, amelyet az első félidei játékunkkal ki is érdemeltünk. Szünet után időnként a Gyirmót akarata érvényesült, de nyertünk, és ez a lényeg.

BUDAFOKI MTE–DOROGI FC 0–0
Budafok,
Promontor utca, 400 néző. Vezette: Szilasi Szabolcs (Mohos Milán, Aradi József)
BUDAFOK: Póser – Margitics, Vaszicsku, Romic, Gohér – Soltész, Oláh B. – Skribek (Kulcsár K., 56.), Zsolnai R. (Ihrig-Farkas, 70.), Szabó M. – Horváth R. (Mervó, 81.). Vezetőedző: Csizmadia Csaba
DOROG: Mursits – Rjasko, Dlusztus, Papp M. – Lencsés, Takács P., Nyíri, Lénárt, Mészáros Á. (Kitl M., 90.) – Vígh Á. (Paudits, 60.), Földi (Barna G., 86.). Vezetőedző: Németh Szabolcs
MESTERMÉRLEG
Csizmadia Csaba:
– Ennyi helyzettel két mérkőzést is simán megnyerhettünk volna. Csalódott vagyok, mert ellenfelünk még helyzetig sem jutott, mégis nulla nulla lett a vége. Természetesen megbecsülünk minden pontot.
Németh Szabolcs: – Nagyon értékes pontot szereztünk a második helyen álló Budafok otthonában, játékosaim nagyot küzdöttek, igaz, a szerencse is mellénk állt.

VÁC FC–SOROKSÁR SC 0–2 (0–1)
Balmazújváros, 150
néző. Vezette: Kulcsár Katalin (Punyi Gyula, Szilágyi Norbert)
VÁC: Halasi – Sárosi, Dulló, Kasza B., Juhász Gy. – Bonivárt – Szűcs K., Lefler (Torda, a szünetben), Zámbó (Hajnal, 72.), Bartos (Tóth D., 61.) – Szenes B. Vezetőedző: Bánföldi Zoltán
SOROKSÁR: Abu – Molnár R., Gyömbér, Valencsik, Pászka – Csonka, Huszák – Szánthó, Lőrinczy (Szerető, 70.), Csernik (Gárdos, 82.) – Orosz M. (Erdélyi L., 70.). Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Szánthó (0–1) a 3., Lőrinczy (0–2) a 60. percben
MESTERMÉRLEG
Bánföldi Zoltán:
– Ilyen gyengén, lelketlenül még nem futballoztunk. A Soroksár a játék minden elemében jobb volt, a végeredmény ránk nézve hízelgő.
Lipcsei Péter: – Ha az első félidőben értékestjük a helyzeteinket, hamarabb is eldönthettük volna a találkozót. Örülünk a három pontnak, elégedett vagyok.

Szabadnapos: Budaörs

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 23 16 5 2 54–26 +28 53
2. Budafoki MTE 23 14 5 4 37–18 +19 47
3. BFC Siófok 22 11 7 4 37–23 +14 40
4. Vasas FC 23 11 5 7 45–34 +11 38
5. ETO FC Győr 23 10 8 5 33–25 +8 38
6. Gyirmót FC Győr 23 10 6 7 29–21 +8 36
7. FC Csákvár 22 11 2 9 32–38 –6 35
8. Soroksár SC 23 10 4 9 36–38 –2 34
9. Nyíregyháza Spartacus FC 23 10 2 11 40–37 +3 32
10. Békéscsaba Előre 23 8 7 8 27–29 –2 31
11. Dorogi FC 23 8 5 10 26–27 –1 29
12. Budaörs 22 8 3 11 29–33 –4 27
13. Szeged-Csanád Grosics 22 6 9 7 25–25 0 27
14. Kazincbarcika 23 6 9 8 28–32 –4 27
15. FC Ajka 23 7 5 11 35–40 –5 26
16. Szolnoki MÁV FC 22 6 7 9 19–25 –6 25
17. Tiszakécske VSE 23 6 4 13 21–42 –21 22
18. Szombathelyi Haladás 23 4 8 11 23–31 –8 20
19. Vác FC 23 1 5 17 12–44 –32 8
20. Balmazújváros* 0 0–0 0 0
*a Balmazújvárost kizárták
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik