NB II: szerződést hosszabbított a Budafok csapatkapitánya

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.05.22. 15:04
null
Kovács Dávid további három évig Budafokon marad (Fotó: Tumbász Hédi)
További két évig számíthat csapatkapitányára, egyben kulcsjátékosára, Kovács Dávidra a következő évadot már a labdarúgó NB I-ben kezdő Budafoki MTE – számolt be róla a klub Facebook-oldala.

Kovács Dávid a mai napon 2022-ig szóló szerződést írt alá a Budafokhoz.

A XXII. kerületiek támadója 15 gólt szerzett az NB II közelmúltban lezárt idényében, így – a nyíregyházi Hornyák Marcell-lel holtversenyben – ő talált legtöbbször a kapuba. Emellett háromszor a Magyar Kupában is eredményes tudott lenni.

A 28 esztendős Kovács Dávid 2015 óta futballozik Budafokon. A csapattal megjárta a másodosztály mellett korábban az NB III-at is, a következő évadban pedig az élvonalban szerepelhet.

Legfrissebb hírek

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
1 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
2 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
14 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
20 órája

Hosszabbított Afrika-bajnok beállójával a Veszprém – hivatalos

Kézilabda
Tegnap, 10:30

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14
Ezek is érdekelhetik