NB II: Sigér Dávid testvére hosszú hónapokig nem játszhat

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.10. 14:29
null
Sigér Ákosra (fehérben) több hónapos kihagyás vár (Fotó: <a href="https://deac.hu/" target="_blank">deac.hu</a>)
Súlyos térdsérülése miatt hosszú hónapokig nem léphet pályára Sigér Ákos, az NB II-es DEAC labdarúgója – számolt be róla a debreceni klub a hivatalos honlapján.


A 25 éves középpályás – aki a Ferencváros magyar válogatott játékosa, Sigér Dávid testvére – a szeptemberi válogatott szünetet megelőző utolsó bajnoki mérkőzésen, az ETO FC Győr ellen 3–2-re megnyert találkozón sérült meg, melynek következtében már az első félidőben le kellett cserélni. Azóta kiderült, Sigér Ákos bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, emellett a porc is megsérült. A futballista úgy kalkulál, hogy 2021 márciusában térhet vissza a pályára.

„A tizenötödik perc környékén az egyik győri játékos becsúszása után rosszul fogtam talajt a bal lábammal – elevenített fel a történteket Sigér Ákos a DEAC honlapján. – Éreztem a roppanást, de Perge Misi (csapatunk gyúrója – a szerk.) kezelése után kicsit enyhült a fájdalom, így visszatértem a pályára. Kicsit később megpróbáltam kitámasztani, de ez már nem sikerült. Éreztem, hogy nagy a baj, de a csapattársaim azzal próbáltak biztatni, hogy lehet nem annyira komoly a gond. Másnap az MRI-vizsgálat után kiderült, hogy elszakadt az elülső keresztszalagom, emellett a porc is megsérült.”

Sigér Ákost hétfőn Dr. Majzik Ernő megműtötte Siófokon. Az operáció jól sikerült, a debreceni labdarúgó már megkezdhette a gyógytornát.

„Hat-nyolc hónapot vehet igénybe a gyógyulás. Reményeim szerint márciusban újra pályára léphetek. Nem tagadom, a sérülés éjszakáján nem aludtam, kattogott az agyam, de rájöttem, hogy ezen már nem tudok változtatni. A rehabilitáció első szakasza a gyógytorna jegyében zajlik, majd az erősítés kerül be a programba, végezetül pedig a futás következik. Azt nem ígérem, hogy a Kazincbarcika elleni meccsre kimegyek, hiszen két hétig nem állhatok rá a lábamra, de a folytatásban már ott leszek a nézőtéren” – fogalmazott a középpályás, aki a jövő héten megy Székesfehérvárra varratszedésre.

Sigér Ákos 2019 szeptemberében igazolt a DEAC-hoz, amelyben azóta összesen 17 bajnoki mérkőzésen szerepelt.

A debreceni együttes hét forduló után a 15. helyen áll az NB II új idényében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik