NB II: saját nevelésű védővel erősített a Vasas

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.04. 11:19
Piller József aláírta szerződését a Vasashoz, így a bal oldalon védőként és felfutóként is bevethető játékos 2015 nyaráig erősíti a csapatot – mondta a Vasas Facebook-oldalának Vancsa Miklós ügyvezető igazgató.

A 25 éves esztendős játékos a Vasas nevelése, 2007. január 1-jén került fel a felnőttcsapathoz, ahol 2010 nyaráig 66 mérkőzésen játszott, és ezeken összesen két gólt szerzett.

2011 nyarán a holland másodosztályú SC Veendam játékosa lett, majd hazatérve 2012 márciusától az NB I-es Egerben futballozott, ahol 2013. június 30-án lejárt a szerződése.

Piller József szabadon igazolható játékosként kerül ismét az angyalföldiekhez.

A balhátvéd a Vasas negyedik új szerzeménye. A klub korábban már szerződést kötött Ferenczi Istvánnal, Menyhárt Attilával és Tamás Lászlóval. Emellett Görgényi Dávid szerződést hosszabbított, a jobbhátvéd 2014. nyarán lejáró kontraktusát két évvel újították meg.

Vancsa Miklós ügyvezető azt is elmondta, hogy a következő napokban újabb szerződéskötések várhatók, másrészt a játékoskeretet érintő más bejelentéseket is tesznek.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Ferenczi István (Nagymegyer – MSK Vel’ky Meder, Szlovákia), Menyhárt Attila (szabadon igazolható, legutóbb Siófok), Piller József (szabadon igazolható, legutóbb Egri FC), Tamás László (szabadon igazolható)
Távozik/távozhat: Fabrício Lopes Alcantara (brazil, ?), Cleyton Coelho dos Santos „Boka” (brazil, ?), Horia Crisan (román, ?), Bastian Hohmann (német, ?), Shane Recklet (amerikai, ?), Tom Schulz (német, ?), Jacob Wilson (amerikai, ?), Zamostny Balázs (Újpest FC – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek: Erős Ronald (Újpest FC), Füredi Ádám, Grúz Tamás (Szolnoki MÁV FC), Kálmán Tamás (Veszprém), Kovács Gábor (Paksi FC), Murányi Ádám (Nagymegyer – MSK Vel’ky Meder, Szlovákia), Nagy Tamás (szabadon igazolható), Papucsek Barna (Puskás AFC), Szabó Bence (Tatabánya), Szélesi Zoltán (Újpest FC)
Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08