NB II Nyugati csoport: a Gyirmót ikszelt a Honvéddal, ezzel második

Vágólapra másolva!
2010.10.19. 19:08
Címkék
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában a 6. fordulóból elhalasztott mérkőzésen ma délután a Gyirmót gól nélküli döntetlent játszott a Honvéddal. Kiprich József csapata a megszerzett egy ponttal a Pécsi MFC-t megelőzve feljött a tabella második helyére.  
NB II, NYUGATI CSOPORT
A 6. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
GYIRMÓT FC–BP. HONVÉD II 0–0
Győr-Gyirmót, 300 néző. Vezette: Kovács I Z. (Gyűrűsi G., Mohos M.)
GYIRMÓT: Deli – Kiss Zs., Böjte, Tóth B., Szabó Cs. – Czanik, Baumgartner, Horváth R., Nagy L. (Tóth N., 70.) – Weitner, Laki. Vezetőedző: Kiprich József
HONVÉD II: Kunsági – Baráth (Moga, 16.), Bogdam, Varga P., Tavars – Vólent (Tisza K., 81.), Nagy A., Nagy G., Czár (Azevedo, 52.) – Bajner, Hidi. Edző: Gabala Krisztián
MESTERMÉRLEG
Kiprich József: – Ma az ellenfélen kívül a pályával is meg kellett küzdenünk, de így is végigtámadtuk a mérkőzést, amelyből csak a gólunk hiányzott. Bízom, hogy a csapat továbbra is így fog küzdeni.
Gabala Krisztián: – A pálya talaja nagyban befolyásolta a játékot, de úgy érzem, rászolgáltunk az egyik pontra.

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Videoton-Puskás Akadémia 10 6 3 1 23–  9 +14  21
  2. Gyirmót FC 10 6 1 3 23–13 +10  19
  3. Pécsi MFC 10 6 1 3 15–  7 +8  19
  4. Bajai LSE 10 6 1 3 17–14 +3  19
  5. FC Ajka 10 4 3 3 18–11 +7  15
  6. Győri ETO FC II 10 4 2 4 14–17 –3  14
  7. Eternet FC Tatabánya 10 3 5 2 16–13 +3  14
  8. Ferencvárosi TC II   9 4 1 4 13–10 +3  13
  9. Budaörsi SC 10 3 4 3 11–13 –2  13
10. BKV Előre SC 10 3 4 3 13–16 –3  13
11. Szigetszentmiklósi TK-Erima 10 3 3 4 11–14 –3  12
12. Barcsi SC 10 3 2 5 10–17 –7  11
13. Kozármisleny SE 10 3 1 6   8–14 –6  10
14. Veszprém FC 10 3 7   9–18 –9    9
15. Budapest Honvéd II   9 2 3 4   6–11 –5    9
16. Kaposvölgye VSC 10 2 2 6   8–18 –10    8

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik