NB II: nem rendszerhiba okozta a lámpák kihunyását

Vágólapra másolva!
2013.05.27. 13:15
A Szolnoki MÁV FC NB II-es labdarúgócsapata vasárnap 3–0-ra vezetett a Putnok ellen, amikor a 88. percben váratlanul kihunytak a fények a Tiszaligetben. A játékvezető öt perc kényszerszünetet rendelt el, ám miután nem sikerült megoldani a hibát, lefújta a találkozót. A jelek szerint nem véletlenül nevezte csupán a világítás főpróbájának a vasárnap esti összecsapást a klub ügyvezetője.

„Mint minden ilyen volumenű építkezés során, bármilyen apró gikszer közbejöhet, így kínos lett volna, ha egy ünnepi gálameccsen aludtak volna ki a fények – felelte érdeklődésünkre Földi Sándor, a Szolnok ügyvezető igazgatója – A találkozón egyébként jelen voltak a kivitelező cég képviselői is, akik a második félidő közepén, kettő nullás vezetésünknél, miután minden rendben ment addig, elindultak vissza Budapestre. Már Ceglédnél jártak, amikor utánuk telefonáltam, hogy mi történt."

Még az este folyamán kiderült, hogy az új transzformátorházban egy FI relé zárlatos lett, s ez okozta a galibát. Először csak a klubház felőli kandeláberen hunytak ki a fények, majd miután "elment" az egyik fázis, a többi oszlopon is kialudtak a fények. A játékvezető öt perc kényszerszünetet rendelt el, ám miután nem sikerült megoldani a hibát, lefújta a találkozót.

A hétfői tüzetesebb vizsgálat megállapította, nem rendszerhiba történt, azaz semmi akadálya nem lesz annak, hogy akár a következő hazai mérkőzését is villanyfény mellett játssza a MÁV FC.

Mivel a bajnokság szombaton véget ér, a keddi versenybizottsági ülésen minden bizonnyal döntést hoznak az illetékesek, hogy milyen eredménnyel írják jóvá a találkozót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik