NB II: meglepő edzőváltás, az előd lett az utód Budafokon

Vágólapra másolva!
2018.04.24. 15:02
Ismét Tóth Bálint lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE vezetőedzője, a szakember az ősszel nyolc mérkőzésen már irányította a gárdát. Most Gálhidi György távozása után tér vissza a XXII. kerületiek kispadjára.

Hektikus szezont fut a másodosztályban a Budafok, a klubnál most megtörtént a harmadik edzőváltás is. A 2017–2018-as bajnokságot még Prukner László irányításával kezdte el az újonc, őt a 13. forduló után Tóth Bálint váltotta a kispadon, aki azonban télen – szerződése lejártával – távozott a klubtól.

A tavaszi szezon előtt Tóth helyére Gálhidi Györgyöt nevezte ki a vezetőség, de a gyenge szereplés miatt most közös megegyezéssel szerződést bontottak Gálhidivel. Meglepetésre utódja az elődje lett: Tóth Bálint.

„Az idény végéig szóló megállapodást kötött a klub Tóth Bálinttal, akinek a feladata, hogy bent tartsa a csapatot az NB II-ben – mondta az NSO megkeresésére Schneider Sándor technikai vezető. – Gálhidi Györggyel a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontottunk, s vele távozott az egyik pályaedző, Elekes József is. Tóth Bálint nem hoz magával senkit, így Suth Balázs segíti másodedzőként a munkáját a tavaszi szezon hátralévő részében.”

A Budafok 31 forduló után 30 ponttal a másodosztály 19. helyén áll.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. MTK Budapest 31 23 3 5 72–31 +41 72
2. Kisvárda 30 18 7 5 52–30 +22 61
3. Békéscsaba Előre 31 15 7 9 52–34 +18 52
4. Gyirmót FC Győr 30 14 8 8 51–37 +14 50
5. Nyíregyháza Spartacus FC 30 13 10 7 45–31 +14 49
6. Budaörs 30 13 9 8 58–44 +14 48
7. ETO FC Győr 31 13 6 12 41–41 0 45
8. Vác FC 30 11 9 10 38–33 +5 42
9. Soroksár SC 30 11 9 10 34–32 +2 42
10. FC Csákvár 30 11 7 12 40–52 –12 40
11. Ceglédi VSE 29 10 9 10 29–37 –8 39
12. Szolnoki MÁV FC 30 11 4 15 33–45 –12 37
13. BFC Siófok 30 10 6 14 34–38 –4 36
14. Kazincbarcika 30 10 6 14 29–42 –13 36
15. Dorogi FC 30 8 11 11 35–37 –2 35
16. Mosonmagyaróvár 30 7 12 11 26–35 –9 33
17. Szeged 2011 30 7 11 12 24–33 –9 32
18. ZTE FC 30 8 7 15 29–44 –15 31
19. Budafoki MTE 31 7 9 15 30–46 –16 30
20. Soproni VSE 29 1 10 18 18–48 –30 13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik